Kultúra
Cannes: Három spanyol film a versenyben
Betűméret:             

Először fordul elő a cannes-i fesztivál történetében, hogy a hivatalos program 22 alkotása között egyszerre három spanyol film versenyez az Arany Pálmáért.

A fesztivál veteránjának számító, 76 éves Pedro Almodóvar mellett – akinek hetedik filmje szerepel a versenyprogramban – a 44 éves Rodrigo Sorogoyen, valamint a Javier Calvo és Javier Ambrossi alkotta rendezőpáros filmje indul a legfontosabb díjért. Az 1950-es évek elején már történt olyan, hogy egyszerre három spanyol film is meghívást kapott Cannes-ba, de akkor még nem létezett az Arany Pálma, és a mozgóképes kultúra is más jellegű volt.

Tavaly két spanyol film szerepelt a versenyprogramban, és mindkettő nagy visszhangot váltott ki. Az egyik Oliver Laxe Tánc a sivatagban című road movie-ja volt, amelyben egy apa a fiával együtt vág neki a marokkói sivatagnak, hogy eltűnt lányát felkutassa. A film elnyerte a zsűri díját, majd február 28-án, a Barcelonában megtartott Goya-gálán hat díjat kapott. A másik Carla Simón filmje, a Romería volt, amely egy fiatal árva nő történetét meséli el, akinek szülei AIDS-ben haltak meg. Az idei fesztiválra meghívott spanyol filmek mindegyike Spanyolországban készült.

Pedro Almodóvar Amarga Navidad (Keserű karácsony) című új, önéletrajzi ihletésű filmjében egy szorongó filmest, saját alteregóját vitte vászonra.

A versenyprogramba először meghívott Rodrigo Sorogoyen filmjének (El ser querido) főhőse szintén egy rendező, akit Javier Bardem alakít. A karakter úgy próbálja újra megtalálni a hangot a lányával, hogy szerepet ad neki egyik filmjében.

Javier Calvo és Javier Ambrossi korábban még nem járt Cannes-ban, második filmjükkel (La bola negra) azonban egyből az Arany Pálmáért versenyezhetnek. A film Federico García Lorca befejezetlen szövege alapján – Penélope Cruz és Glenn Close közreműködésével – három homoszexuális férfi sorsát meséli el három különböző korszakban: 1932-ben, 1937-ben és 2017-ben.

A tavalyi és idei spanyol alkotások a cannes-i válogatásban „eléggé ambiciózus produkcióknak” számítanak a spanyol filmiparban, magas, 5 és 12 millió euró közötti költségvetéssel készültek – idézte Pau Brunet producert az AFP hírügynökség.

A szakértők szerint Sorogoyen, valamint Javier Calvo és Javier Ambrossi egy új filmes irányzat képviselői: egyszerre készítenek közönségfilmeket és fesztiválokra is alkalmas szerzői alkotásokat. Sorozataik – például a La Mesías és a Los años nuevos – nemzetközi szinten is népszerűek.

A 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál május 12-én kezdődött. A Park Chan-wook vezette nemzetközi zsűri május 24-én adja át a díjakat. (MTI)

Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó