Kultúra
Pap Éva lesz a Délvidék Ház vendége
Betűméret:             

Szerelmes Szabadka címmel rendeznek irodalmi estet június 11-én, csütörtökön 18 órától a Délvidék Házban. A rendezvény vendége Pap Éva írónő lesz, akit sokan a délvidéki magyarság egyik önkéntes nagyköveteként emlegetnek. Az est középpontjában a határon túli magyarság identitása, kulturális öröksége és a szülőföldhöz fűződő érzelmi kötődés áll majd.

Pap Éva műveiben hosszú évek óta kiemelt helyet kap a délvidéki magyar közösség sorsa, mindennapi élete és megmaradásának kérdése. A szerzővel Kisimre Ferenc közíró beszélget, a találkozón pedig szó esik egyebek mellett a különböző kultúrák találkozásáról, az irodalom közösségformáló szerepéről, valamint arról, mit jelent napjainkban a Kárpát-medencében magyarul gondolkodni és alkotni.

A rendezvény kapcsolódik a Szegedi Ünnepi Könyvhét programsorozatához is. Az est során bemutatják a Kárpát-medence Intézet által létrehozott Mentés 1.0 projektet, amelynek célja, hogy közös kulturális térben kapcsolja össze a magyar nyelvű könyvkiadás szereplőit a Kárpát-medence egész területén. A szervezők tájékoztatása szerint a program végén kötetlen beszélgetésre és koccintásra is sor kerül.

Szegedre látogat Rokon Ilonka - illusztráció
2026. JÚLIUS 17.
[ 19:16 ]
Dr. Fábián Borbála történész tart előadást A Jakobey család címmel július 16-án, csütörtökön 18 órától a Szabadkai Városi Múzeumban. Az előadás a Jakobey család 18. és 19. századi történetét mutatja be, különös tekintettel Jakobey Károly festőművész felmenőire, szüleire és testvéreire. A program a Jakobey...
2026. JÚLIUS 14.
[ 7:26 ]
Mundruczó Kornél magyar film- és színházi rendező kapja idén a palicsi filmfesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat a nemzetközi alkotók kategóriájában - közölték a szervezők hétfőn. A 33. palicsi filmfesztivált július 18. és 22. között rendezik meg Palicson és Szabadkán. A hagyományosan odaítélt Lifka...
2026. JÚLIUS 13.
[ 11:13 ]
Hetvennyolc éves korában elhunyt Sam Neill Golden Globe-jelölt új-zélandi színész, az 1993-as Spielberg-kasszasiker, a Jurassic Park egyik főszereplője Családi körben, Sydney-ben érte a halál. Sam Neill 1947-ben született Észak-Írországban, családja gyermekkorában költözött Új-Zélandra. Pályafutása során több mint...
2026. JÚLIUS 13.
[ 9:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó