Életének hetvenhetedik évében elhunyt Slavenka Drakulić horvát írónő, esszéista és újságíró, a kortárs horvát irodalom egyik legismertebb nemzetközi alakja – írja a Nova.rs a Jutarnji listre hivatkozva.

Drakulićot a térségben és nemzetközi szinten is azok közé a szerzők közé sorolták, akik különös érzékenységgel és éleslátással írtak a posztkommunista átmenetről, a jugoszláv háborúk következményeiről, a nacionalizmusról, a női tapasztalatokról és a kelet-európai mindennapokról.

A Nova.rs szerint váratlanul hunyt el, nem sokkal azután, hogy megjelent új könyve, a Zašto nisam naučila da kuvam (Miért nem tanultam meg főzni).

Pályáját újságíróként kezdte, miután összehasonlító irodalmat és szociológiát tanult a zágrábi Bölcsészettudományi Karon. Írt a Start, a Danas és a NIN számára is, és a volt Jugoszláviában az elsők között emelt be feminista témákat a szélesebb nyilvánosságba.

Első publicisztikai kötete, a Smrtni gresi feminizma: Ogledi o mudologiji 1984-ben jelent meg, első regénye, a Hologrami straha pedig három évvel később. Műveiben gyakran személyes, női és társadalmi tapasztalatokon keresztül mutatta be a betegség, a test, a háború, az erőszak és az ideológiai rendszerek hatását az egyén életére.

A kilencvenes évek elején Drakulić több más horvát értelmiségi nővel együtt nacionalista és nőgyűlölő támadások célpontjává vált. A Nova.rs felidézi, hogy Jelena Lovrić, Rada Iveković, Vesna Kesić és Dubravka Ugrešić társaságában a hírhedt Veštice iz Rija című Globus-cikkben bélyegezték meg őket. A támadások azonban nem törték meg irodalmi és publicisztikai pályáját.

Később olyan fontos esszé- és riportköteteket publikált, mint a Kako smo preživeli komunizam i čak se smejali, a Café Europa, a The Balkan Express (magyarul: Balkán ​expressz. Képek a délszláv háborúból - 1995), a hágai háborús bűnösökkel foglalkozó Oni ne bi ni mrava zgazili (magyarul: A ​légynek sem ártanának - 2005) és a Basne o komunizmu. Írásai a The New York Times, a The Guardian, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a La Repubblica és más jelentős nemzetközi lapok hasábjain is megjelentek.

Regényeiben szintén gyakran foglalkozott női sorsokkal és történelmi tapasztalatokkal. Írt többek között Frida Kahlo (magyarul: Frida, ​avagy A fájdalomról - 2012) és Mileva Marić Einstein életéről is, miközben publicisztikájában következetesen azt vizsgálta, hogyan alakítja a politika, a háború, a társadalmi erőszak és az emlékezet az emberek hétköznapi életét.

Drakulić hosszú ideig a Jutarnji list munkatársa volt, írásai rendszeresen megjelentek a lap magazinmellékletében. Élete és munkássága Horvátországhoz, a volt jugoszláv térséghez és Svédországhoz is kötődött; férje Richard Swartz svéd újságíró és író volt.

Slavenka Drakulić életműve a régió egyik legismertebb irodalmi és publicisztikai hangjaként marad meg: olyan szerzőként, aki nem kerülte meg a kényes témákat, és a személyes tapasztalatokon keresztül tudott általános érvényű képet adni Kelet-Európa elmúlt évtizedeiről.