Magazin
Néhány információ a 2021-es tokiói olimpiáról
Betűméret:             

A tokiói 2021-es Olimpiai Játékok, ha minden jól alakul, 2021. július 23-án kezdődnek. Először a nyitóünnepségekre kerül sor, majd elkezdődnek a sportversenyek is, amelyek augusztus 8-ig tartanak majd. Tokióban, ez már a második alkalom, hogy olimpiát rendeznek. Az egyéni rendezvényeken 40 dolláros összegért lehet részt venni, de ez az összeg egészen 1100 dollárig is kúszhat sportfogadás oldalak szerint, de a legtöbb olimpiai játék megtekintéséért 100-300 dollár közötti összeget kell fizetni. Az úgynevezett VIP csomagok, a jegyet és a szállást is tartalmazzák.

Tokióban tehát másodjára rendeznek olimpiát, de Japán ennél többször adott már otthont az olimpiai játékoknak. 1964-ben nyári olimpiát szerveztek Tokióban, majd 1972-ben Sapporóban volt a téli olimpia helyszíne, illetve 1998-ban Nagano adott helyet a téli olimpiának. Japán a harmadik olyan ország, ahol több alkalommal is szerveztek olimpiát. Ebben csak az Egyesült Államok és Franciaország előzi meg.

Tokiónak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hiszen az eddigi adatok alapján összesen 20 milliárd dollárba került az olimpiai játékok megszervezése. A szervezők becslése az volt, hogy mindössze 730 milliárd jenbe, azaz körülbelül 7 milliárd dollárba kerül majd az olimpiai játékok költsége, előkészítése, megszervezése. Ehhez képest, már jóval többszörösét emésztették fel az előkészületek.

A tokiói stadion eredetileg egy teknősre hasonlított volna, azonban egy híres építész kritizálni kezdte ezt az állatformájú konstrukciót, és meglehetősen drágának is bizonyult ez a stadion, így a miniszterelnök javaslatára, egy másik tervet fogadtak el, amely az építészeti tervek alapján nem csak szolidabb, de jóval kevesebb pénzbe is kerül. A stadionban lesznek a nyitó és záró rendezvények és az atlétikai versenyek is itt lesznek megtartva.

A tokiói játékokon előreláthatólag 110 000 sportoló vesz majd részt, akik számos országból érkeznek majd a tokiói nyári olimpia helyszínére.

A gördeszkázás is olimpiai sportként jelenik meg a nyári játékokon. Előreláthatólag Shaun White is versenyezni fog, aki snowbordozásban bajnok, hiszen már három aranyérmet is nyert ebben a sportágban.

Érdekesség, hogy Japán lakosait arra szólították fel, hogy mindenki adja le a ma már nem használt mobiltelefon készülékét, hiszen ezek fém alkatrészeiből készítik majd az ezüst, az arany és bronzérmeket, amelyeket majd a sikeresen szerepelt sportolók kapnak jutalomként.

A Bet365 információi szerint Tokióban 5 további sporttal bővül az olimpiai játékokon játszott sportágak száma, így az már harmincháromra bővült. Három olyan sportág is szerepel a tokiói nyári olimpián, amelyet a fiatalok is kedvelni fognak: karate, szörf és gördeszka.

A miniszterelnök szerint nem csupán fiatalosabb lesz a tokiói nyári olimpia, de jóval több női versenyzőt is láthatunk majd az olimpiai játékokon.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Autó ütközött csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatalnak otthont nyújtó Downing Street kerítésének. A Scotland Yard csütörtök este bejelentette, hogy nem kezeli terrorizmussal összefüggő cselekményként az incidenst, a gépkocsi vezetőjét, akit a helyszínen őrizetbe vettek, szándékos károkozással és közúti...
2023. MÁJUS 26.
[ 1:17 ]
Európa számos országban tevékenykedő, nyugat-balkáni drog és lőfegyverek illegális kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet felszámolása során a csoport 37 tagját állították elő - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön. A közlemény...
2023. MÁJUS 25.
[ 21:50 ]
A hétvégén, pontosabban pénteken és szombaton kerül megrendezésre a X. Magyarkanizsai Bornapok a város főterén, a Kisparkban. A rendezvény, mint minden évben, most is teret ad a környékbeli borászatok bemutatkozásának, remek zenei programjával pedig a borozók jó hangulatáról is gondoskodik. Bodnár Ivettet, a magyarkanizsai...
2023. MÁJUS 25.
[ 14:43 ]
Beolvasás folyamatban