Magazin
A hal és a bor lesz a főszereplő szombaton Horgoson 
Betűméret:             

Horgost első, 1075-ös írásos említésekor halászfaluként emlegették. Az évszázadok alatt eltűntek a falu tavai, az ottaniak halétel-szeretete azonban megmaradt. Hasonló a helyzet a szőlővel és a borral is. Kevés szőlőt termesztenek ma már, de abból igyekeznek a legjobb bort készíteni. Szombaton szervezik meg Horgoson a XI. Halászléfőző versenyt a Proleter Sporthorgász Egyesület szervezésében, illetve tartják meg az ugyancsak XI. Nagy Honi Borverseny eredményhirdetését, amelynek rendezője a Szent Orbán Borlovagrend.

A szervezőket, Pósa Károlyt, a horgászegyesület elnökét és Bacskulin Istvánt, a borlovagrend nagymesterét kérdeztük az eseményről.

A halászléfőző versenyt 11. alkalommal szervezik meg, s ismét élő halat kapnak majd a csapatok, mondta Pósa Károly. Eddig 18 csapat jelezte részvételi szándékát, de egészen péntekig várják még a jelentkezéseket a 063 8410463-as telefonszámon. Minden csapat maga dönti el, hogyan készíti el a halat, dunai módon vagy szegediesen vagy máshogyan. A legjobb halászleveket a zsűri serlegekkel díjazza, de a helybeli paprikagyár is ajánlott fel ajándékcsomagokat.

A gyülekező délben lesz Horgos központjában, a csapatok érkezési sorrendben választhatnak főzőhelyet, a verseny pedig 13 órakor indul. A nevezési díj 3 ezer dinár.

Aki nem akar főzni, annak is érdemes lesz kilátogatni a versenyre, mert halételeket vásárolhatnak.

A halászléfőző versennyel párhuzamosan rendezik meg a 11. Nagy Honi Borverseny eredményhirdetését. Összesen 174 minta érkezett a megmérettetésre, mondja Bacskulin István.

Évről évre jobb eredményeket érnek el a borászok, akik beneveznek a versenyre. Idén Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról és Szerbia egész területéről érkeztek borminták. Külön ki kell emelni a Szabadka-Horgos borvidéket. A zsűri a nemzetközi százas pontrendszer alapján bírálta el a borokat. A zsűri is nemzetközi jellegű volt, hisz négy országból érkeztek a tagok. Aranyminősítést 43 bor ért el, ezüstminősítéssel 70 bort jutalmaztak, 53 bor kapott bronz minősítést. Oklevelet 8 bornak adományoztak. Külön-külön minősítették a fehérbort, vörösbort, a rosét, illetve a desszertborokat, számolt be róla Bacskulin István.

A horgosi rendezvény érdekessége, hogy mind a 174 minősített bort meg lehet kóstolni. Pannókon hirdetik majd a helyezéseket, hogy mindenki kiválaszthassa, hogy melyik borból akar kortyolni.

Németh Ernő
Az alacsony dunai vízállás miatt hajómaradványok bukkantak elő Valkóapátinál (Opatovac), Vukovár és Újlak (Ilok) között. A Hina tudósítása szerint, a roncsról feltételezik, hogy annak a magyar vontatóhajónak vagy uszálynak a maradványa lehet, amely mintegy kilencven évvel ezelőtt süllyedt el ezen a...
2026. JÚLIUS 20.
[ 19:24 ]
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Lošinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt - jelentette a horvát sajtó. A víztölcsér két tengerparti kempingben végzett jelentős pusztítást. A mentőegységek hétfőn is...
2026. JÚLIUS 20.
[ 17:30 ]
Megnövekedett a forgalom hétfő reggel az Észak-Macedónia és Görögország közötti határátkelőkön, különösen Bogorodicánál és Dojrannál, ahol sokan várakoznak a Görögországba való belépésre. A Kurir az Észak-macedón Autó-Motoros Szövetség közlésére hivatkozva azt írja, az országból való kilépésre mintegy 40...
2026. JÚLIUS 20.
[ 12:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó