Magazin
Angliában megkezdődött a világ leghíresebb platánfáját kivágók pere
Betűméret:             

Bíróság elé állt kedden Angliában az két férfi, aki a vád szerint 2023 szeptemberében kivágta a világ egyik leghíresebb platánfáját a Római Birodalom egykori Britannia provinciájának északi határfalánál. Az incidens világszerte rendkívüli visszhangot keltett.

A 15 méter magas, kétszáz éves fa - amelynek becsült eszmei értéke 622 ezer font volt - közvetlenül a Hadrianus császár által a II. században építtetett, a jelenlegi Észak-Angliát az Ír-tengertől az Északi-tengerig teljes szélességében átszelő védőfal mellett állt, és rendkívül népszerű turistalátványosság volt a festői helyszín miatt.

A fát az egész világon ismerték, mivel feltűnt a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című, Kevin Costner, Morgan Freeman és Alan Rickman főszereplésével 1991-ben forgatott film több kulcsjelenetében, 2016-ban pedig az év angliai fájának is megválasztották.

A platánt azonban 2023. szeptember 27-én kivágták. A világszerte hatalmas felháborodást szító ügyben több embert, köztük egy 16 éves fiút is őrizetbe vettek, de végül két férfi, a 39 éves Daniel Graham és a 32 éves Adam Carruthers ellen emeltek vádat szándékos rongálás bűncselekményének gyanújával.

Az esetet súlyosbítja, hogy a kidőlő fától megsérült az egykori római császár parancsára épült fal is.

A két vádlott büntetőpere kedden kezdődött az észak-angliai Newcastle koronabíróságán.

A vád képviselője nyitóbeszédében "idióta, esztelen vandalizmusnak" nevezte a fa kivágását. Az ügyész szerint a két férfi láncfűrésszel esett neki a világhírű platánnak, és a fát egyikük néhány perc alatt "szakavatott módon" kivágta, miközben a másik mobiltelefonon videózta a történteket.

Az MTI híradása szerint a sötétben készült, digitális módszerekkel valamelyest feljavított felvételt a büntetőeljárás keddi nyitónapján lejátszották az esküdteknek. A videón látszik egyebek mellett, hogy az elkövetők egy éket is kimetszettek a ledöntött rönkből, az ügyész szerint "trófea" gyanánt, bár az ék a nyomozás során nem került elő.

A vád képviselője elmondta azt is, hogy Graham és Carruthers nem csinált titkot az ügyből: mindketten több üzenetet is megosztottak közösségi portálokon a fa kivágása keltette hatalmas nemzetközi visszhangról, és "jól érzékelhetően lubickoltak tettük hírnevében".

Az ítélet május második hetében várható.

Az európai házasságkötési szokások látványosan megváltoztak az elmúlt évtizedekben: míg ötven éve a nők 39 éves korukig szinte mind férjhez mentek, ma már csak minden harmadik. A férfiaknál hasonló a helyzet: a hetvenes években a legtöbben a harmincas éveik elején már megnősültek, ma ez az arány jóval alacsonyabb. A...
2025. NOVEMBER 13.
[ 17:50 ]
Egy friss kutatás szerint az alvás minősége legalább olyan fontos a rekreációs futók számára, mint maga az edzés. Az ausztráliai Dél-Ausztrál Egyetem kutatói 425 futó alvási szokásait és egy éven belüli sérüléseit vizsgálták, és egyértelmű összefüggést találtak: akik keveset vagy rosszul alszanak, jóval nagyobb...
2025. NOVEMBER 13.
[ 14:48 ]
A Z generáció tagjai, azaz az 1995 és 2010 között születettek egocentrikusabbnak tűnhetnek a munkahelyükön, mint az idősebbek, de valójában csak arról van szó, hogy jóval öntudatosabbak, és alapvető értéknek tartják a fizikai és a mentális egészséget, a szeretetet és a biztonságot – derül ki abból a csütörtökön...
2025. NOVEMBER 12.
[ 18:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó