Kínai kutatók ritka, vízben gazdag meteoritdarabokat azonosítottak a Holdról származó pormintákban – közölte a Science Alert tudományos folyóirat. A felfedezést a Csang’e–6 küldetés során gyűjtött minták elemzése tette lehetővé, és ez az első alkalom, hogy ilyen típusú meteoritot, az úgynevezett CI kondritot találtak a Holdon.
A több mint ötezer porszemcse vizsgálata mikroszkopikus mennyiségű, akár 20 százaléknyi kötött vizet tartalmazó meteoritnyomokat tárt fel. A kutatók szerint ez a lelet kulcsfontosságú lehet annak megértésében, hogyan alakulhatott ki a víz a Földön és a Holdon.
A CI kondritok rendkívül törékenyek, ezért ritkán élik túl a Föld légkörén való áthaladást. A mostani felfedezés azt bizonyítja, hogy a vízben gazdag aszteroidák már a Naprendszer korai időszakában becsapódhattak a Holdba, és ezek nyomai akár több milliárd évig is fennmaradhattak.
A kutatást a Kínai Tudományos Akadémia szakemberei vezették, eredményeiket a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat közölte.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




