Magazin
Három személyt tartóztattak le sikkasztás miatt
Betűméret:             

Három személyt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy gazdasági tevékenység végzése során sikkasztást követtek el.

A belügyminisztérium közlése szerint letartóztatták az IGM Mladost leskovaci vállalat három alkalmazottját: az 51 éves S. K.-t, aki a rakodás ellenőrzésével foglalkozik, a 44 éves D. V.-t, az említett cég targoncakezelőjét, valamint a 44 éves P. S.-t, teherautó-sofőrt.

A gyanú szerint közösen követték el a bűncselekményt, vagyis a Mladost két dolgozója előzetes megbeszélés alapján, rakodási engedély nélkül, az IGM Mladost által rájuk bízott tetőcserepeket a P. S. által vezetett teherautóra rakták fel, a szerződéses és kifizetett áru mellé, tudósít a 021.rs.

A rendőrség októberben megállította P. S. teherautóját, és abban olyan tetőcserepeket talált, amelyekhez nem tartozott kísérő dokumentáció. A gyanú szerint ezeket S. K. és D. V. rakta fel a járműre.

P. S. így jogtalan anyagi előnyhöz jutott, az IGM Mladost leskovaci vállalat kárára.

Súlyos baleset történt szerda reggel Újvidéken, a Felszabadulás sugárúton: egy fiatal nő kiesett egy épület második emeletéről, és ráesett egy járókelő férfira. A Vajdasági Klinikai Központ közleménye szerint mindkét sérültet súlyos testi sérülésekkel szállították kórházba. A nő több törést szenvedett,...
2025. OKTÓBER 22.
[ 17:11 ]
A szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására nagyszabású rendőrségi akció zajlik Szerbiában, amelyet a Bűnügyi Rendőrség Igazgatósága (UKP) és a Különleges Antiterrorista Egység (SAJ) hajt végre – közölte a Tanjug hírügynökség. Az akció a szervezett bűnözés visszaszorítását célozza, és az...
2025. OKTÓBER 22.
[ 10:27 ]
A múlt hét végén a horgosi határátkelőn a vámosok megakadályozták 140 kilogramm friss hús külföldre csempészését, amelyet egy autóbusz csomagtartójában próbáltak kiszállítani. Amint azt a Vámigazgatóság október 21-ei közleményében hangsúlyozta, soron kívüli eljárás keretében vizsgálták az ügyet, a busz...
2025. OKTÓBER 21.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó