Magazin
Kútba esett egy férfi, a tűzoltók mentették ki
Betűméret:             

A kragujevaci tűzoltó-mentők megtalálták és kimentették a kútból azt az idős férfit, akinek az eltűnését korábban bejelentették.

A férfi eltűnését – aki kutyájával indult sétálni a kragujevaci Petrovac városrészben – 16 óra 30 perc körül jelentették be.

A helyszínre 13 tűzoltó-mentőt riasztottak három járművel – közölte az RTS.

A kiérkezés után megállapították, hogy a férfi egy rendkívül nehezen megközelíthető területen lévő kútba esett bele.

Zoran Kočović, a kragujevaci rendkívüli helyzetek igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a gyorsan végrehajtott mentés során speciális felszerelést kellett használniuk.

A nehéz terepviszonyok miatt a tűzoltók a férfit hordágyon, mintegy két kilométeren keresztül vitték, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak további ellátásra.

A rendkívüli helyzetek igazgatósága arra kérte a lakosságot, hogy ismeretlen terepen fokozott óvatossággal közlekedjenek, figyeljenek a nyitott és nem biztosított létesítményekre, a lehetséges balesetek elkerülése érdekében.

Szeptember 23-án, szerdán hajnali 2 óra 5 perckor hivatalosan is megkezdődik a csillagászati ősz az északi féltekén. A kezdete az őszi napéjegyenlőséghez kötődik, amikor a Nap – a Földről nézve – áthalad az égi egyenlítőn, majd látszólagos mozgását a déli félteke felé folytatja. A napéjegyenlőség latin...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:30 ]
Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:21 ]
Meghalt Presley Gerber, a szupermodell Cindy Crawford fia – írja a CNN a család bejelentése alapján. A szintén modellként befutott Presley Gerber 27 éves volt, és az elmúlt években mentális problémákkal és függőséggel is küzdött. Vasárnap hunyt el egy rehabilitációs intézményben. Halálának okát nem...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 8:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó