Magazin
A későn fekvők szíve nagyobb veszélynek van kitéve
Betűméret:             

Azok az emberek, akik természetüknél fogva késő estig ébren maradnak és nehezebben kelnek fel reggel, nagyobb kockázattal szembesülnek a szív- és érrendszeri betegségek terén, mint a korán kelők – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból. A tanulmányt az Amerikai Szívszövetség tudományos folyóiratában tették közzé, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az alvási ritmus nem pusztán életmódbeli kérdés, hanem a szív egészségét is befolyásoló tényező, írja a Tanjug.

A vizsgálat közel 323 ezer felnőtt adatait elemezte a brit UK Biobank adatbázisából. A résztvevők – átlagosan 57 évesek – kérdőívek segítségével határozták meg saját biológiai ritmusukat, amely alapján reggeli, esti vagy köztes típusba sorolták őket. Az adatok szerint az esti aktivitásra hajlamos embereknél általánosságban kedvezőtlenebb szív-érrendszeri mutatókat mértek, és ez a különbség a nőknél még hangsúlyosabban jelent meg.

A kutatók nyolc egészségi tényezőt vettek figyelembe, köztük az alvás minőségét, a testsúlyt, a vércukor- és koleszterinszintet, a vérnyomást, a dohányzást és a fizikai aktivitást. Az utánkövetés során kiderült, hogy a későn fennmaradóknál nagyobb arányban fordult elő rossz szív-egészségi állapot, és hosszabb távon magasabb volt a szívinfarktus és a szélütés kockázata is. A szakértők hangsúlyozzák: a rendszeres, megfelelő hosszúságú alvás, a dohányzás kerülése és a kiegyensúlyozott napirend kialakítása alapvető szerepet játszik a szív védelmében.

Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – közölte a CCTV kínai állami televízió kedden. A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:21 ]
Szeptember 23-án, szerdán hajnali 2 óra 5 perckor hivatalosan is megkezdődik a csillagászati ősz az északi féltekén. A kezdete az őszi napéjegyenlőséghez kötődik, amikor a Nap – a Földről nézve – áthalad az égi egyenlítőn, majd látszólagos mozgását a déli félteke felé folytatja. A napéjegyenlőség latin...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:30 ]
Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó