Magazin
Szerbia 1991 óta csaknem egymillió lakost veszített, köztük sok mérnököt
Betűméret:             

Szerbia 1991 óta összesen 963 ezer lakost veszített, köztük a volt Jugoszláviában képzett mérnökök csaknem 30 százalékát, akik elhagyták az országot, ami jelentős veszteséget jelent a bruttó hazai termék szempontjából.

Erről Bodin Bulatović, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) Szerbiáért és a Nyugat-Balkánért felelős képviselője beszélt a 33. Kopaoniki Üzleti Fórumon.

Mint mondta, Szerbia paradoxona, hogy egyes kutatások szerint az ország összlakosságának mindössze négy-öt százalékát veszítette el.

Hozzátette azonban, hogy ez félrevezető kép, mivel a kilencvenes években jelentős migráció irányult Szerbia felé Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból és a volt Jugoszlávia más részeiből.

Bulatović szerint a számok ezért relatívak, és nem tükrözik pontosan azt a helyzetet, amelyben Szerbia 1991 óta van.

„A tény az, hogy Szerbia 1991 óta 963 ezer lakost veszített, ami majdnem egymillió ember. Ami pedig még sokkolóbb, az ezeknek az embereknek az összetétele, hiszen a volt Jugoszláviában képzett mérnökök közel 30 százaléka elhagyta az országot, ami valóban elgondolkodtató” – mondta.

Hozzátette, ha visszamenőleg kiszámolják annak a potenciális jövedelemnek az értékét, amelyet ezek a mérnökök termelhettek volna Szerbiában, de ma külföldön nyújtanak szolgáltatásokat vagy állítanak elő termékeket, az 11,6 és 15,5 milliárd dollár közötti összegnek felel meg.

Ez az összeg a szerb GDP közel 16 százalékát teszi ki, ami még kedvezőtlen gazdasági években is majdnem négyszerese a külföldi közvetlen beruházások értékének.

Bulatović szerint tehát nemcsak az elvándorlás mértéke jelent problémát, hanem az is, hogy az ország a tehetségek és a tudás révén potenciális gazdasági növekedést veszít el, miközben jelenleg is sok képzett IT-mérnök hagyja el Szerbiát.

Havazott a Kopaonikon - illusztráció
2026. MÁJUS 17.
[ 18:26 ]
Elölről kell kezdeni annak a mitrovicai nőgyógyásznak a büntetőperét, akit több nő is szülészeti erőszakkal vádol. A mitrovicai felsőbíróság közlése szerint az ügy új bíróhoz került, ezért az eljárást ismételten le kell folytatni, közölte a 021.rs portál. A 46 éves orvost 2024 januárjában vették őrizetbe,...
2026. MÁJUS 16.
[ 14:02 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Veselin Milićet, a Belgrádi Rendőrkapitányság korábbi vezetőjét – közölte a belgrádi felsőbíróság. A gyanú szerint Milić a Belgrádi Rendőrkapitányság vezetőjeként több bűncselekményt követett el annak érdekében, hogy eltussolja a május 12-én történt, súlyos...
2026. MÁJUS 16.
[ 9:53 ]
Öt kezdőbarát slot alacsony volatilitással és magas RTP-vel Nyerőgépet választani nehéz, ha nem tudod, mit keresel. Száz játék közül az egyik lassan, de sűrűn fizet — a másik ritkán, de nagyot. Kezdőként viszont az előbbi a barátod. Ez nem szubjektív vélemény: az alacsony volatilitású, magas RTP-jű játékok...
2026. MÁJUS 15.
[ 16:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó