Magazin
Két újvidéki aktivistát 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek
Betűméret:             

Két, az újvidéki polgári gyűlések aktivistájaként ismert személyt, akiket április 6-án, hétfőn állítottak elő, 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek – közölte Marko Zarić ügyvéd.

A gyanú szerint veszélyeztették a biztonságot, valamint kárt okoztak más tulajdonában.

Az ügyvéd elmondása szerint az előzetes letartóztatás elrendelésének indoka a tanúk befolyásolásának veszélye és a bűncselekmény megismétlésének lehetősége volt.

„Egyik indok sem állja meg a helyét. Fellebbezést nyújtunk be a döntés ellen, és várjuk, hogy a magasabb fokú bíróság megértse: az előzetes letartóztatás olyan intézkedés, amelyet csak kivételes esetekben alkalmaznak. Úgy vélem, itt nem volt alapja ennek, és remélem, a bíróság is így látja majd a fellebbezés elbírálásakor” – mondta Zarić.

Emlékeztetőül: a rendőrség hétfőn több, a polgári gyűlésekhez köthető személy lakását is átkutatta, ezt követően pedig többeket előállítottak.

Két aktivistát és Srđan Kovačević ügyvédet feljelentés nélkül szabadon engedték, míg két másik aktivistát 48 órás őrizetbe vettek, majd ma meghallgatták őket az újvidéki bíróságon.

Hozzátartozik az ügyhöz az is, hogy a rendőrség kedden parancsot kapott a Kraj nevű egyesület helyiségeinek, illetve az azonos nevű megfigyelő misszió újvidéki központjának átkutatására, emlékeztet a 021.rs.

Kigyulladt egy személyvonat csütörtök délután a Niš és Svrljig közötti vasútvonalon, Jasenovik falu közelében. A szemtanúk beszámolói szerint az utasok időben elhagyták a szerelvényt, így senki sem sérült meg. A tüzet három tűzoltóautóval oltják, a helyszínre két mentőautó is érkezett. A közösségi...
2026. JÚLIUS 2.
[ 21:42 ]
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál, ezért a Kossuth-díjas dalszerző-énekes a gyógyulás érdekében lemondja valamennyi idei nyári koncertjét - derült ki a művész szerdán Facebookon közzétett bejegyzéséből. A tájékoztatás szerint az 58 éves művész nemrégiben komoly műtéten...
2026. JÚLIUS 2.
[ 17:23 ]
A hangágyú állítólagos bevetésével kapcsolatos ügyben hallgatta ki a rendőrség Zdravko Ponoš parlamenti képviselőt. A Szerbia Központ vezetője az N1 televíziónak azt mondta, szerinte a kihallgatás a megfélemlítés egyik formája. Az ügyben az elmúlt tíz nap során ő volt a negyedik meghallgatott személy. Ponoš...
2026. JÚLIUS 2.
[ 8:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó