Magazin
Életének 102. évében elhunyt a holokauszt egyik utolsó túlélője
Betűméret:             

Százegyévesen elhunyt Németországban Albrecht Weinberg holokauszttúlélő – közölte Leer város önkormányzata kedden.

A tájékoztatás szerint Weinberg szülővárosában, a nyugat-németországi Leerben halt meg, ahol márciusban több száz vendég körében ünnepelte 101. születésnapját, amely egyébként egybeesett egy, az életéről készült dokumentumfilm bemutatásával.

Claus-Peter Horst, a város polgármestere elmondta, Weinberg 14 évvel ezelőtt New Yorkból tért vissza Leerbe, ahol „fáradhatatlanul, hatalmas energiával idézte fel a náci rezsim idején átélt szörnyűségeket, és óvta újra meg újra az embereket a felejtéstől”. Hangsúlyozta azt is, hogy halála nagy veszteség az egész közösség számára.

Weinberg három koncentrációs tábort – Auschwitzot, Mittelbau-Dorát és Bergen-Belsent – is megjárt, több halálmenetet túlélt, családja nagy részét azonban a nácik meggyilkolták.

A férfi egész életében harcolt az antiszemitizmus ellen és súlyos aggodalmát fejezte ki a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt erősödő támogatottsága miatt.

Tavaly visszaadta Németország legmagasabb szövetségi kitüntetését, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjét azt követően, hogy egy migrációval kapcsolatos törvénytervezetet a német szövetségi parlament alsóháza az AfD segítségével fogadott el.

Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – közölte a CCTV kínai állami televízió kedden. A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:21 ]
Szeptember 23-án, szerdán hajnali 2 óra 5 perckor hivatalosan is megkezdődik a csillagászati ősz az északi féltekén. A kezdete az őszi napéjegyenlőséghez kötődik, amikor a Nap – a Földről nézve – áthalad az égi egyenlítőn, majd látszólagos mozgását a déli félteke felé folytatja. A napéjegyenlőség latin...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:30 ]
Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó