Magazin
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került Veselin Milić
Betűméret:             

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Veselin Milićet, a Belgrádi Rendőrkapitányság korábbi vezetőjét – közölte a belgrádi felsőbíróság.

A gyanú szerint Milić a Belgrádi Rendőrkapitányság vezetőjeként több bűncselekményt követett el annak érdekében, hogy eltussolja a május 12-én történt, súlyos emberölési kísérletként minősített bűncselekményt. A történtek után egy nappal jelentették be A. N. eltűnését.

A hatóságok azzal gyanúsítják, hogy nem jelentette a bűncselekményt és annak feltételezett elkövetőit, valamint segítséget nyújtott az elkövetőknek a bűncselekmény után, közölte az RTV.

Az előzetes letartóztatást azért rendelték el, mert fennáll a veszélye annak, hogy befolyásolhatná a tanúkat, eltüntethetné a bizonyítékokat, illetve megismételhetné a bűncselekményt.

Az ügyben további kilenc személy ellen folyik nyomozás. A szerbiai közszolgálati televízió értesülései szerint a korábban őrizetbe vett rendőrök Milić személyi biztosításának tagjai voltak. Korábban az étterem tulajdonosát és egyik pincérét, valamint két, gyilkossággal gyanúsított személyt is letartóztattak.

A Zombori Felsőfokú Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik a gyanú szerint tavaly december 28-án különös kegyetlenséggel meggyilkolták a hódsági Aleksandar Stanković taxisofőrt. A két vádlott előzetes letartóztatását július 18-áig meghosszabbították. Az ügyészség szerint rablógyilkosságot követtek...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:02 ]
A rendőrség meghallgatásra idézte be Zdravko Ponošt, a Szerbia Központ párt elnökét, a Belgrádi Felső Ügyészség Kiberbűnözés Elleni Különleges Osztályának utasítására – értesült a Tanjug. Az idézés a 2025. március 15-i tüntetésen állítólag alkalmazott hangágyúval kapcsolatos közösségi médiás...
2026. JÚLIUS 1.
[ 12:52 ]
Hét szerbiai kamionsofőr megsérült, közülük ketten súlyosan, amikor felrobbant egy gázpalack az ausztriai Hörsching repülőterének területén. A baleset akkor történt, amikor a sofőrök egy nyerges pótkocsiban ételt melegítettek, a robbanás után pedig tűz ütött ki a járműben. A Tanjug az osztrák ORF-re hivatkozva azt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó