Magazin
Harry Potter történeteivel tartotta a lelket fogolytársaiban egy ukrán katona
Betűméret:             

Majdnem négy évet töltött orosz fogságban Alekszandr Ivanov ukrán tengerészgyalogos, akit a Mariupolért vívott harcok idején ejtettek foglyul. A BBC-nek elmondott története szerint a mordvinföldi büntetőtelepen töltött hosszú hónapok alatt gyerekkori szenvedélye, a Harry Potter-könyvek világa segített neki és rabtársainak abban, hogy lelkileg túléljék a fogságot.

Ivanov a teljes orosz invázió előtt a 36. tengerészgyalogos dandár őrnagyaként szolgált. Utolsó emléke a megszállt Mariupolról nem egy katonai művelet volt, hanem – ahogy fogalmazott – a "halál szaga", amely betöltötte a levegőt. Feleségével, Nellivel rövid, megrázó telefonbeszélgetésben tudatta, hogy valószínűleg utoljára beszélnek. Néhány nappal később a család már csak annyit tudott meg: fogságba esett.

A katona éveket töltött egy szűk, nedves cellában, ahol nyolcan voltak összezárva, és a nap nagy részét állva, némán kellett tölteniük. A külvilággal alig volt kapcsolatuk, a levelek egy részét a beszámoló szerint az őrök elégették, miközben a rádióból folyamatosan propaganda szólt. Ivanov a fogságban 30 kilogrammot fogyott.

Egy napon rabtársai megtudták, hogy jól ismeri J. K. Rowling könyveit, és arra kérték, mesélje el nekik Harry Potter történetét. Ivanov vállalta, hogy emlékezetből, minél részletesebben elmondja mind a hét kötetet. Naponta öt-hat órán át suttogva mesélt nekik Roxfortról, a varázslókról és a kalandokról, mintha hangoskönyvet készítene. A legizgalmasabb részeknél szándékosan megállt, hogy másnap folytassa.

A történetek különös menedéket jelentettek a foglyoknak. Ivanov szerint ezekben az órákban nem a mordvinföldi börtönben érezték magukat, hanem mintha Roxfort folyosóin jártak volna. A katonák az azkabani foglyokhoz hasonlították magukat, az őröket pedig a dementorokhoz. Ivanov úgy fogalmazott: ha egy fogoly hisz abban, hogy valaki várja otthon, az olyan erős „Patrónust” ad neki, amelyen egyetlen dementor sem tud áttörni.

Felesége, Nelli más hadifoglyoktól hallott először arról, hogy férje Harry Potter-történetekkel tartja a lelket a társaiban. Mint mondta, ez reményt adott neki, mert úgy érezte, ha Alekszandr még mesélni tud, akkor talán nem tört meg teljesen.

Ivanovot végül május 15-én engedték szabadon fogolycsere keretében. Hazatérése után újra találkozhatott feleségével és fiával, most pedig a felépülésre és az elveszített évek pótlására összpontosít. A története nyilvánosságra kerülése után sokan küldtek neki támogató üzeneteket és Harry Potterhez kapcsolódó ajándékokat. Mint mondta, szavakkal nem tudja leírni, mennyit jelent számára ez a figyelem és támogatás.

Őrizetbe vettek több rendőrt Szerbiában, mert a gyanú szerint megakadályozták egy tavaly novemberi lövöldözés ügyének hivatalos kivizsgálását, közölte a 021.rs portál. A nyomozás szerint a rendőrök nem tették lehetővé, hogy az illetékes ügyészség eljárást indítson Saša Vuković, becenevén Boske ellen, aki a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 8:58 ]
Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére - írta az Index.hr internetes portál kedden. Az utasok beszámolói szerint a fedélzeten egyre nőtt a feszültség, miután a gép nem kezdte...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:46 ]
Az egyik legismertebb időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be. Medárd napján, azaz ma, a meteorológusok...
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó