Magazin
Két és fél kilogramm kábítószert foglaltak le egy újvidéki szállodai szobában
Betűméret:             

Az újvidéki rendőrség őrizetbe vett egy palánkai férfit, akit kábítószer előállításával és értékesítésével gyanúsítanak.

A rendőrök átkutatták azt az újvidéki szállodai szobát, amelyet a gyanúsított használt.

„A rendőrség mintegy 1.430 gramm, feltehetően hasist, 1.120 gramm, feltehetően marihuánát, mintegy 12 gramm, vélhetően kokaint, továbbá digitális mérleget és olyan készpénzt talált, amely a gyanú szerint kábítószer-értékesítésből származik” – áll a rendőrség közleményében.

A rendőrség emellett azt gyanítja, hogy a férfi korábban marihuánát adott el egy kiskorú újvidékinek, akinél később megtalálták a kábítószert.

A kiskorú ellen a rendőrség bűnvádi feljelentést tett.

A gyanúsítottat legfeljebb 48 órás őrizetbe helyezték, ezt követően bűnvádi feljelentéssel az újvidéki Felső Ügyészség elé állítják – közölte a rendőrség.

Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – közölte a CCTV kínai állami televízió kedden. A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:21 ]
Szeptember 23-án, szerdán hajnali 2 óra 5 perckor hivatalosan is megkezdődik a csillagászati ősz az északi féltekén. A kezdete az őszi napéjegyenlőséghez kötődik, amikor a Nap – a Földről nézve – áthalad az égi egyenlítőn, majd látszólagos mozgását a déli félteke felé folytatja. A napéjegyenlőség latin...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:30 ]
Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó