Magazin
Dačić: Közel 180 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség, egy személyt letartóztattak
Betűméret:             

Ivica Dačić belügyminiszter közölte, hogy a belügyminisztérium munkatársai egy személyt letartóztattak, és csaknem 180 kilogramm marihuánát, 18 kilogramm kokaint, 43 liter amfetaminolajat, 11 kilogramm, amfetamin előállításához használt koffeint, valamint mintegy öt kilogramm hasist foglaltak le.

A közlemény szerint az illetékes szervek letartóztatták a 28 éves M. K.-t, aki a gyanú szerint kábítószer jogosulatlan előállításának és forgalomba hozatalának bűncselekményét követte el.

Dačić elmondta, hogy annak a lakásnak az átkutatásakor, amelyben M. K. bejelentés nélkül tartózkodott, a lefoglalt kábítószerek mellett két elektronikus precíziós mérleget és 2.800 eurót is találtak.

Briliáns ötletek egy baráti bulihoz - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 16:42 ]
Új edukációs sorozatot indít a Semmelweis Egyetem; a "Semmelweis HELP a tányéron" című ingyenes, bárki számára elérhető információk célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, hiteles, mégis a mindennapokban könnyen megvalósítható táplálkozási tanácsokkal, gyakorlatias tippekkel, valamint a tévhitek eloszlatásával...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 12:58 ]
Kettős gyilkosság és öngyilkosság történt szombaton Veliko Gradištén. Egy családi házban három holttestet talált a rendőrség, két nőt pedig súlyos lőtt sérülésekkel kórházba szállítottak. A požarevaci rendőrkapitányság az RTS-nek megerősítette, hogy egy férfi két embert megölt, majd öngyilkosságot követett...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 9:44 ]
A belügyminisztérium bűnügyi rendőrségének, terrorellenes szolgálatának, valamint a Belgrádi Rendőr-főkapitányság második osztályának munkatársai a belgrádi Felső Ügyészség utasítására három személyt vettek őrizetbe, akiket öt külföldi állampolgár elrablásával gyanúsítanak. A foglyok szabadon engedéséért 30...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 9:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó