Magyarország
Teréz körúti robbantás: Házi készítésű robbanószer sebesítette meg a rendőröket
Betűméret:             

A rendőrség információi szerint házi készítésű robbanószerkezettel követték el a szombati Teréz körúti robbantást, amelynek célpontja a két járőröző rendőr volt. A rendőrség személyleírást adott a gyanúsított férfiről és 10 milliós nyomravezetői díjat is kitűzött, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pedig emberölés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A fővárosi Teréz körút 2-4. szám előtt szombat éjjel történt robbantásról vasárnap este tartott sajtótájékoztatót az országos rendőrfőkapitány, aki az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte azt. "A rendőreimet ki akarták végezni" - mondta. Papp Károly beszámolt arról is, hogy az egyik rendőr életveszélyesen, a másik súlyosan sebesült meg, estére mindkettőjük állapotát stabilizálták.

A Teréz körutat az Oktogon és a Wesselényi utca között még éjjel teljes egészében lezárták, a BKK járatait elterelték, a rendőrök napközben minden környéken élőt kikérdeztek, a helyszínelők pedig folyamatosan dolgoztak. A környékről kiköltöztetett valamennyi lakó visszatérhetett otthonába vasárnap estére, az önkormányzat közlése szerint - a hatóságok tájékoztatása alapján - az épület statikailag nem sérült.

A gyanúsított egy 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi.

Papp Károly közlése szerint a bűncselekmény környéke addig lesz lezárva, amíg a szemlebizottság vezetője azt nem jelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, hogy a szemlét befejezték. Mivel szolgálatukat teljesítő, hivatalos személyként eljáró rendőrök sérelmére követtek el bűncselekményt, az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) veszi át.

A főkapitány arra a kérdésre, hogy terrortámadás történhetett-e, azt mondta: a rendőrség hét verziót állított fel a bűncselekmény lehetséges indítékára, ezeket most vizsgálják.

Napközben a Nemzeti Nyomozó Iroda kérte, hogy aki a cselekmény helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a cselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.

A rendőrség kérése pedig az volt, hogy mindazok az állampolgárok, vállalkozások, akik, illetve amelyek Budapest teljes közigazgatási területén belül térfigyelő kamerát üzemeltetnek, a rögzített felvételeiket 30 napig, azaz 2016. október 24-éig őrizzék meg.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint a legfontosabb, hogy a nyomozás sikeres legyen, ezért mindenkitől felelősségteljes magatartást kér.

A Demokratikus Koalíció (DK) délután azt követelte, hogy 6 óráig a kormány és a rendőrség tisztázza, mi történt, és tájékoztassák a közvéleményt.

Az Együtt elítélte a robbantást, egyúttal arra kérte a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatot folytasson le, és nyújtson tényszerű tájékoztatást. (MTI)

Orbán Viktor tíz pontban foglalta össze a választási vereség okait a párt 32. kongresszusán, szombaton Budapesten. Orbán Viktor a választási vereség okai között említette, hogy a választási üzenetük nem működött, az ellenfél előnyét nem észlelték időben, tévesen feltételezték, hogy a részvétel nem megy a...
2026. JÚNIUS 13.
[ 11:47 ]
Az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságának nevezte az illegális migráció elleni harcot a miniszterelnök szombaton Budapesten. Magyar Péter a rendkívüli sajtótájékoztatón dokumentumokat mutatott be, amelyek szerinte bizonyítják, hogy az előző kormány 2024 augusztusától menekülttábor kialakítását tervezte a...
2026. JÚNIUS 13.
[ 11:42 ]
A Fidesz-kormány "túltolta" az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz - mondta el pénteken, egy nappal a Fidesz-kongresszus előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz...
2026. JÚNIUS 12.
[ 22:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó