Magyarország
Varga Mihály: A 2020-as költségvetés a családokról és a gazdasági eredmények megvédéséről szól

A 2020-as költségvetés elfogadása azt mutatja, hogy az országgyűlési képviselők döntő többsége egyetért a családok megerősítésére, az elért gazdaság eredmények megvédésére, az ország biztonságának fenntartására, valamint az adócsökkentésre és béremelésre épülő gazdaságpolitika folytatásával – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a zárószavazás után pénteken, Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón az Országházban.

A pénzügyminiszter kiemelte: a jövő évi büdzsé lényegében minden területre több forrást biztosít. A büdzsé középpontjában a gyermeket vállaló és nevelő családok állnak, a családvédelmi akcióterv végrehajtásához minden szükséges forrás rendelkezésre áll. Jövőre a családok támogatása csaknem 2228 milliárd forintra nő, amely így mintegy két és félszerese a 2010. évi összegnek.

Varga Mihály rámutatott: az elfogadott módosító javaslatok tovább növelték az oktatás, a kultúra, a szabadidős tevékenységek és a turisztika támogatására szánt költségvetési forrásokat, miközben nem veszélyeztetik sem a kitűzött, minden korábbinál alacsonyabb 1 százalékos GDP-arányos hiánycélt, sem pedig az államadósság további csökkentését.

Kocsis Máté: A cél, hogy Magyarország tovább erősödjön

Az elfogadott 2020-as költségvetés és adócsomag összhangban van azzal a céllal, hogy Magyarország tovább erősödjön, és ezt minden magyar érezze is a mindennapokban – hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Kifejtette: a büdzsé fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll, hogy Magyarország családbarát hely legyen, és a gyermekeket vállalni akarók minél nagyobb és minél szélesebb körű támogatásban részesüljenek.

Kiemelt cél volt az is, hogy Magyarország a lassuló európai gazdasági környezetben is megtartsa gazdasági eredményességét – mondta Kocsis Máté. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A...
2019. SZEPTEMBER 22.
[ 10:48 ]
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában. Orbán Viktor...
2019. SZEPTEMBER 21.
[ 18:12 ]
Az ellenzéki parlamenti frakciók képviselői, független országgyűlési képviselők és a Momentum politikusa közösen vonultak a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz pénteken, hogy átadják a klímakatasztrófa megfékezéséről szóló határozati javaslatukat Áder János államfőnek. A Sándor-palota előtt tartott közös...
2019. SZEPTEMBER 20.
[ 18:21 ]
Beolvasás folyamatban