Magyarország
Orbán Viktor: Hosszú lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés

A koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz, nagyon sok eszközre lesz szükség és még nagyon az elején vagyunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Arról is beszélt, hogy a politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje.

A kormányfő közölte, az operatív törzstől fegyelmezett és észszerű készletgazdálkodást vár el. Hozzátette: a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközökből és felszerelésekből nyugaton hiány van, elérhető segítség ma csak keleten található, ott „óriási tételeket kötöttünk le”, a szállítmányok folyamatosan érkeznek. Több mint tíz repülőgép teljesít szolgálatot – mondta.

Orbán Viktor megköszönte az egészségügyi dolgozók eddig munkáját, azt mondta róluk, „kiérdemelték mindannyiunk nagyrabecsülését”.

Felvettük a küzdelmet a vírus terjedésével

A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő arra figyelmeztetett: az emberiség teljes erőfeszítése mellett sem várható, hogy a vírus ellen védelmet nyújtó vakcina a közeljövőben elérhető lesz. Mi magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük a küzdelmet a vírus terjedésével szemben – mondta.

Úgy fogalmazott: most mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, most egy ideig másképpen kell élnie, viselkednie, másképpen kell szerveznie az életét. Ezért vezettük be a veszélyhelyzeti jogrendet is, ami eszközöket ad a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét – mondta.

Rendfenntartásra közel 140 ezer ember tudnak igénybe venni

Jelenleg összesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra a koronavírus járvánnyal összefüggésben Magyarországon – közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök ismertette: a bevethető egyenruhások – akik 65 év alattiak – 70 275-en vannak, az önkéntesek – köztük a polgárőrök – 46 573-an. A katonai védekezésről kiemelte: emelt szinten vesznek részt a határvédelemben. Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos katona áll rendelkezésre, és van 10 649 az olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak – mondta.

Kitért arra is, hogy az emberség parancsa még ilyen nehéz körülmények között is iránytű marad, a szomszédainkat a barátainkká is akarjuk tenni. Így most is számíthatnak ránk, ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátokká lehetünk – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat. A rendőrök ezt a „zsilipelést” eddig sikeresen megoldották – értékelt a kormányfő.

A politikai viták helyett összefogásra van szükség

A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje – mondta Orbán Viktor.

Kiemelte: a gazdasági intézkedések első feladata a gazdaság lassulásának mérséklése, ezeket újabbak követik majd, mert újabb intézkedések kellenek majd a gazdaság újraindításához.

A kormányfő felszólalásában ismertette az elmúlt héten hozott gazdasági intézkedéseket, köztük azokat, amelyeket hétfő délelőtt jelentett be.

Közölte: a gazdaságban az a legfontosabb, hogy megvédjék az emberek munkahelyét és azok, akik elveszítik az állásukat, mielőbb újat találjanak. Hasonló volt a helyzet 2010 után is, akkor sikerült megoldani a helyzetet, és most is sikerülni fog – vélekedett.

Orbán Viktor hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét, azt mondta, ez most olyan feladat, amit egyedül senki sem oldhat meg. Mindenkinek felelőssége van, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét – fogalmazott.

Orbán Viktor kifejtette: a koronavírus Ázsiában tört ki, de Európába is behurcolták, ami a mai világkorszakban aligha volt elkerülhető.
A vírusnak ma nincs ellenszere, bár azt az egész világon elszántan keresik, és Magyarország is hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez – tette hozzá, jelezve ugyanakkor, így sem várható, hogy a vakcina a közeljövőben elérhető lesz.

„Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük küzdelmet a vírus terjedésével szemben” – jelentette ki a miniszterelnök.

A dolgok szokásos rendjében nem lett volna lehetséges megszervezni a „kollektív önvédelmet”. Ez, valamint a fertőzés ütemének lassítása, a veszélyeztetettek megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – mondta.

Úgy fogalmazott: most mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, most egy ideig másképpen kell dolgoznia, viselkednie, szerveznie az életét. Ezért vezették be a veszélyhelyzeti jogrendet is, ami eszközöket ad a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét – közölte, hozzátéve, hogy a védekezés négy – katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági – vonalon zajlik.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz, nagyon sok eszközre lesz szükség, és „még nagyon az elején vagyunk”.

1,5 millió orvosi maszk van az országban

Az egészségügyi védekezéssel kapcsolatban közölte, hogy 1,5 millió orvosi maszk van az országban, napi 25 ezret gyártanak belőle, és ha minden jól megy, ez felfut napi 80 ezerre. Orvosi szolgálatra 24 643-an vezényelhetők – tette hozzá.

Arról is tájékoztatott, hogy a bevethető egyenruhások – akik 65 év alattiak – 70 275-en vannak, az önkéntesek – köztük a polgárőrök – 46 573-an. A katonai védekezésről szólva kiemelte, hogy a katonák emelt szinten vesznek részt a határvédelemben.

Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos áll rendelkezésre, és van 10 649 olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak – mondta a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy „az emberség erkölcsi parancsa még ilyen nehéz körülmények közepette is iránytű marad, a szomszédainkat pedig barátainkká is akarjuk tenni. Így most is számíthatnak ránk. Ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátok lehetünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat.

A rendőrök ezt a zsilipelést eddig sikeresen megoldották

A rendőrök ezt a „zsilipelést” eddig sikeresen megoldották – értékelt a kormányfő. Kiemelte továbbá: a gazdasági intézkedések első feladata a gazdaság lassulásának mérséklése, ezeket újabbak követik majd, mert újabb intézkedések kellenek a gazdaság újraindításához. A kormányfő felszólalásában ismertette az elmúlt héten hozott gazdasági intézkedéseket, valamint azokat, amelyeket hétfő délelőtt jelentett be.

A hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban kiemelte, hogy a bankok nem maradnak támasz nélkül, nekik a jegybank biztosítja a szükséges likviditást erre az évre, „a biztonságos banküzem feltételei garantálva vannak”. A pénzintézeteknek is nehéz lesz, de most nekik is segíteniük kell – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: a gazdaságban az a legfontosabb, hogy megvédjék az emberek munkahelyét, és hogy azok, akik elveszítik az állásukat, mielőbb újat találjanak. Hasonló volt a helyzet 2010 után is, akkor sikerült megoldani a helyzetet, és most is sikerülni fog – mondta. (MTI)

Ellenzéki nemek a törvényjavaslatra

A miniszterelnök után a frakciók vezetői kaptak lehetőséget a felszólalásra.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke leszögezte, bár tudomásul vette a kormányfő beszámolóját, s egyetért a nemzeti egységben, de nem támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője arról beszélt, hogy több olyan javaslatuk is volt, amiket a kormány megfogadott. A politikus kevesellte az adó-és járulékelengedést, és készpénzt osztanának. Szabó is bejelentette, hogy ők sem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője vázolta, hogy ők sem támogatják a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt, mint ahogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője is ugyanezt mondta. Hozzájuk csatlakozott Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője is , aki a törvényjavaslatot támadta, és közölte, hogy ők sem szavazzák meg azt.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a mostani kormány volt az, amely fejlődő pályára állította a gazdaságot 2010 után. Csak azok tudják kezelni ezt a helyzetet, akik már bizonyítottak – közölte Harrach Péter. Közölte, hogy pártja támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

Kocsis Máté: Ne csapják be az embereket a korlátlan hatalommal

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője köszönetet mondott a koronavírus elleni védekezésben részt vevő összes embernek. A neheze még előttünk van – tette hozzá. Ne most sarkítsuk ki a köztünk lévő különbségeket – mondta a politikus. Sok hétpárti egyeztetés volt, ezek jó hangulatú egyeztetések voltak – tette hozzá. Elmondta, hogy nem érti, hogy mi történt a korábbi találkozókhoz képest, és miért változott az ellenzék véleménye.

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a parlament 4/5-e kell ahhoz, hogy a koronavírus-törvényről. Szeretnénk Önökkel közösen dönteni – tette hozzá. Ha politikai bizalmi kérdés marad ez, akkor ez velünk is marad. Kocsis szerint az ellenzék abban is segítheti a kormányt, ha nem szavaznak. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy nincs semmilyen korlátlan hatalom a törvény esetében, ne csapják be az embereket.

A Fidesz frakcióvezetője felidézte, hogy több ellenzéki javaslatot is elfogadtak. A kormány folyamatos cselekvőképességével lehet biztosítani a védekezést – mondta Kocsis Máté. Ha most nem kapja meg a kormány a felhatalmazást, akkor lesz egy kritikus időszak, amikor nem tud hatékonyan védekezni. A járvány megszűnése nem a kormány akaratától függ – mondta a politikus.

Orbán Viktor: Az ellenzék nélkül is meg fogjuk oldani ez a válságot

Orbán Viktor viszonyválaszában közölte, a kormány vissza akarja adni a jogot a parlamentnek, hogy bármikor vissza vehesse a kormánytól a döntési jogköröket. Nem arról beszélünk, hogy 90 nap múlva összeülünk, és megvitatjuk, hogy vége-e a járványnak – mondta a kormányfő.

A célunk, hogy elhúzzuk a járvány idejét, meg kell tervezni a terjedés útvonalát, és egyetlen pillanatra se mondja fel a szolgálatot az egészségügy működését. Nem három hónapos felhatalmazást akarunk, ha a törvényt elfogadták, akkor bármikor vissza lehet venni a kormánytól a jogokat.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar ellenzék eddig mindig azt mondta, hogy Magyarország nem jogállam, most meg azért küzd, hogy maradjon a jelenlegi helyzet. A kormányfő szerint nem szabad lekicsinyelni az eddigi intézkedéseket, és nem szabad kétségbe vonni sem.

Közölte, hogy meglehetősen nagy tudatlanságról árulkodik, ha valaki az eddig meghozott több ezer milliárd forintos intézkedéseket lekicsinyli. Orbán Viktor szólt arról is, hogy újabb és újabb döntések kellenek a gazdaság területén.

Sem az iskolákat, sem az épületek nem zártuk be, az oktatás átállt egy másik digitális rendre – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta, hogy az ellenzék nélkül is meg fogják oldani ez a válságot. Szólt arról is, hogy Európában a magyar kormány az elsők között hirdette ki a veszélyhelyzetet.

A védőfelszerelések kiosztása egy pontos menetrend szerint történik. Egy sorrendet jelöltünk ki, így az intenzív osztályon dolgozók vannak az első helyen – mondta a kormányfő. Aki dönt, annak három körülményt kell figyelembe vennie – tette hozzá.

Kínában az egészségügyi dolgozók 4, míg Olaszországban 10 százaléka fertőződött meg, és ennek alapján születnek a döntések – mondta a kormányfő. Katonai mozgósítás szerint haladnak a dolgok, logikus rendben zajlanak a védelmi intézkedések – tette hozzá Orbán. Mi a WHO által ajánlott tesztelést követjük. Orbán Viktor közölte, hogy a kijárási tilalomfajtákat mérlegelik. Minden országban különféle tilalmak vannak – tette hozzá.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy különösen veszélyeztetettek az immunhiányos csoportok, a betegek és a 65 év felettiek. Ha arról gondolkodunk, hogy kit, kitől szigetelünk el, így felmerülhet több opció is. Folyamatos a gondolkodás.

A parlamentben felvetett gazdasági követelések nem növekedéspártolóak. Nem segélyt akarunk adni, és minden pénzt munkahelyteremtésre fogunk fordítani – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a hatósági áras követelések esetében az a fő probléma, hogy ezen termékeket importáljuk, így ezen termékekből hiány lenne. Ott, ahol szükséges, ott vezessünk be hatósági árat – tette hozzá. Nem áll szándékomban felhatalmazási törvényt elfogadni – mondta az ellenzéki kritikákra a kormányfő.

Orbán Viktor élesen bírálta azokat az ellenzéki javaslatokat, amik romániai jogi megoldásokat szeretnének, mert ott sokkal szélesebb jogkörrel bír egy kabinet, mint Magyarországon. Orbán Viktor szólt arról is, hogy neki 133 bátor emberre van szüksége, és ezért arra kérte őket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek bátrak. (origo.hu, MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Óbecsei
2020. MÁRCIUS 25. [ 9:53 ]

Ha majd véget ér a koronavírus-járvány biztosítani kellene a Terror Házában állandó helyet Gyurcsány bandájának.


A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé. A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet...
2020. AUGUSZTUS 7.
[ 10:57 ]
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótájékoztatón. Halmosi Zsolt azt mondta, az Európai Unió egyetlen, jelentős migrációs nyomással érintett külső határa a magyar-szerb...
2020. AUGUSZTUS 6.
[ 13:31 ]
A Röszkénél megakadályozott erőszakos migránsbetörés azt bizonyítja, hogy megfelelő számú rendőr áll rendelkezésre a külső határok védelmére - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Gulyás Gergely közölte: a kormányülésen meghallgatták a belügyminiszter...
2020. AUGUSZTUS 6.
[ 12:29 ]
Beolvasás folyamatban