Magyarország
Nézőpont Intézet: A választók nem akarnak előrehozott választást
Betűméret:             

A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előrehozott országgyűlési választásokra Magyarországon és 2024 tavaszához képest még csökkent is azok száma, akik ezt akarják – közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, az intézet legfrissebb, január második hetében lefolytatott közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a választók jelentős többsége nem ért egyet Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének újévi beszédében megfogalmazott követelésével, vagyis az előrehozott országgyűlési választások kiírásával.

Az aktív szavazók 61 százaléka szerint meg kell várni a rendes, 2026-ban esedékes választásokat, míg csupán egyharmadnyi (33 százalék) azok aránya, akik szerint szükség lenne az előrehozott voksolásra.

Hozzátették, Magyar Péter korábban is követelte már az előrehozott választások megtartását. A Nézőpont Intézet szerint figyelemre méltó, hogy tavaly áprilishoz képest még csökkent is azok aránya, akik egyetértenek a párt elnökének követelésével. 2024 áprilisában ugyanígy kisebbségben, de még valamivel többen voltak (37 százalék) azok, akik támogatták volna az előrehozott választásokat.

A kutatásból az is kiderül, hogy tízből négy Tisza-szavazó nem támogatja Magyar Péter követelését, közel egyharmaduk (32 százalék) szerint meg kellene várni a 2026-os választást, 7 százalékuk nem tudta vagy akarta megválaszolni a kérdést, és csupán 61 százalékuk áll a párt elnökének kezdeményezése mögött.

A Nézőpont Intézet közleményében úgy fogalmazott, ezek alapján feltételezhető, hogy a Tisza-szavazók 40 százaléka nem hisz abban, hogy egy előrehozott választást pártjuk megnyerne, máskülönben aligha elleneznék annak megtartását. Szerintük az állítólagos Tisza-előnyről szóló felmérések láthatóan még a Tisza-szavazókat sem győzték meg teljesen. (MTI)

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán. Lannert Judit azt írta, hogy a szerdai ítélet a pedagógus-szakszervezetek és érintett tanárok...
2026. OKTÓBER 15.
[ 10:10 ]
A Tisza-kormány határozott álláspontot képvisel a migráció tekintetében: a következő hétéves költségvetés tárgyalásain azon fog dolgozni, hogy Magyarország külön uniós forrásokat kapjon a határkerítés és a határvédelem megerősítéséhez - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben szerdán. Az...
2026. OKTÓBER 14.
[ 21:58 ]
Magyar Péter 2,1 milliárd euróról lemondott az Orbán Viktor által "kemény tárgyalások során kiharcolt pénzből" - állította szerdai közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport azt írta: a "Brüsszel-Tisza paktum" újabb...
2026. OKTÓBER 14.
[ 13:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó