Magyarország
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától
Betűméret:             

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul - jelentette be csütörtökön Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője.

A politikus Facebook-oldalán azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc végleg véget kíván vetni annak, hogy a "magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat". A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége - fogalmaz Dobrev Klára.

Az EP-képviselő azt is bejelentette, hogy a politikus döntését az elnökség tudomásul vette és új elnököt fognak választani.

Hangsúlyozza, hogy Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének barátságát, szeretetét és tiszteletét.

Dobrev Klára azt írta, hogy a nehéz idők nehéz döntéseket követelnek. Szavai szerint ma "nehéz időket élünk", nemcsak mi magyarok, az egész világ forrong, változik.

Hozzátette, hogy az utóbbi időben sokat beszélgettek arról, mi lenne a legjobb Magyarországnak, a magyar baloldalnak, a DK-nak, mivel óvhatnák meg az országot attól, hogy most már "véglegesen a populista jobboldal játszótere legyen".

A változások legtöbbször félelmet keltenek, de a baloldal soha nem félhet a változástól, különösen ma nem - szögezte le az EP-képviselő.

"Mi nem félünk változtatni. Változunk és új korszakot nyitunk" - írta.

Dobrev Klára jelezte, hogy a DK az egyetlen magyar párt, amelyben az elnököt a párt teljes tagsága választja, és hogy az elnökválasztást heteken belül megtartják. Egyúttal bejelentette: azon el fog indulni, az addig tartó átmeneti időszakban pedig Molnár Csaba ügyvezető alelnök fogja irányítani a pártot.

A bejegyzés végén Dobrev Klára beszámolt arról is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel. A válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, és arra kérnek mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben.

A feleség soraiból kiderül: megpróbálták megmenteni a házasságukat, de végül nem jártak sikerrel.

Bejegyzésében a következőt írta:

„Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dolgok, amelyek összekötnek minket – egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük.

Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk.

A válásról a továbbiakban egyikünk sem fog nyilvánosan beszélni, ez a legbelsőbb magánügyünk. Közösen arra kérünk mindenkit, a sajtót is, hogy ezt fogadják el, tartsák tiszteletben” – írta Dobrev Klára, aki hangsúlyozta: először és utoljára szólaltak meg a témában.

Fidesz-frakció: Gyurcsány lemondásával semmi sem változik

Gyurcsány Ferenc lemondásával semmi sem változik, a Demokratikus Koalíció (DK) ugyanúgy Brüsszel utasításait követi majd - kommentálta a Fidesz-frakció csütörtökön azt, hogy Dobrev Klára, a DK EP-képviselője bejelentette Gyurcsány Ferenc visszavonulását a közélettől.

"Gyurcsány lemondásával semmi sem változik. A DK Dobrev Klárával az élen, ugyanúgy ukránbarát marad és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt és Magyar Péter" - írta Facebook-oldalán a Fidesz-frakció.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője csütörtökön közösségi oldalán jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc lemond DK-elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról és országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán. Hangsúlyozta, a magyar emberek továbbra is Európa legalacsonyabb energia árait fogják...
2025. NOVEMBER 8.
[ 17:22 ]
Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Washingtonban. A...
2025. NOVEMBER 8.
[ 9:13 ]
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes szankciómentességet kap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel. Orbán Viktor helyi idő szerint nem sokkal dél után...
2025. NOVEMBER 7.
[ 20:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó