Magyarország
Klórgáz-mérgezés miatt 120 embert kellett kimenekíteni a túrkevei fürdőből
Betűméret:             

Kedden délelőtt százhúsz embert kellett kimenekíteni a Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kemping létesítményeiből és a környékről klórgázmérgezés miatt – írja a Szoljon.hu.

A Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense a lapnak azt mondta, hogy két, víztisztításhoz használt vegyszer vegyítése okozott mérgező gázfejlődést, ami miatt rosszul lettek a fürdőzők.

A lap úgy tudja, hogy 14 embert azonnal kórházba kellett vinni, és fotót közölt arról, hogy a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

A Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Szálló, Apartman és Kemping azt közölte, hogy kedden zárva tart.

Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét péntek délelőtt hallgatja ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a Budapest Pride megrendezése kapcsán. Az ügy hátterében az áll, hogy a rendőrség gyűlésként értelmezte az önkormányzati rendezvényként bejelentett eseményt, és a kormány...
2025. JÚLIUS 30.
[ 18:01 ]
Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban. Az új intézkedés célja a lakhatás segítése, a támogatás ráadásul összevonható lesz a fix 3 százalékos Otthon Start hitellel is. Orbán Viktor a kormányülés szünetében tett közzé egy...
2025. JÚLIUS 30.
[ 17:48 ]
A magyar kormány megkezdte az amerikai kis moduláris nukleáris technológia (SMR – Small Modular Reactor) hazai bevezetésének előkészítését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A bejelentés szerint a munka kiterjed a technológiai, infrastrukturális, jogi és pénzügyi...
2025. JÚLIUS 30.
[ 17:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó