Magyarország
Magyar Levente: A magyar-amerikai kapcsolatok kiemelt új területe a nukleáris együttműködés
Betűméret:             

A Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának Európáért és Oroszországért felelős főigazgatójával, Charles McLaughlinnal folytatott tárgyalásokat. Az államtitkár arról tájékoztatta csütörtökön az MTI-t, hogy főként kétoldalú ügyekről tárgyaltak, megállapítva, hogy a kapcsolataink a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére kiválóan alakulnak.

„Miután ezek a kapcsolatok soha a történelemben nem voltak annyira szorosak és barátiak, mint ma, a rendszeressé vált kétoldalú egyeztetések baráti, oldott, őszinte hangnemben zajlanak, ahol ki tudunk az asztalra tenni minden olyan kérdést, amelyet közösen kell megoldanunk. Meg tudjuk fogalmazni egymás iránt az elvárásainkat, kéréseinket, és ezeket rendre a másik fél tudja is és akarja is teljesíteni, mint ahogy például az amerikaiak a Paks2 projektet kivették abból a helyzetből, amibe bizonyos orosz entitások szankcionálása miatt került”

– emelte ki Magyar Levente.

Hozzátette: Ezt néhány héttel ezelőtt, a kérésünkre megoldották. Nekik is vannak kéréseik, többek között az, hogy az amerikai nukleáris ipar irányába is nyissunk az orosz mellett, és miután ez egybeesik a szándékainkkal, ennek eleget is tudunk tenni.

Az Egyesült Államok külpolitikájának alapvető tétele az, hogy Amerika az első, de elfogadják azt, hogy Magyarországnak hasonló a megközelítése: számunkra Magyarország az első, és a magyar érdekeket próbáljuk érvényesíteni – emelte ki.

„Pont ezért működik ez a kapcsolatrendszer, mert a súlybéli különbség ellenére az őszinteség és a tisztelet határozza meg: az amerikai partnerek tudják és méltányolják, hogy mi kizárólag a magyar érdekből indulunk ki, amikor külpolitikai döntéseket hozunk, soha nem abból, hogy mi felénk a vélt vagy valós elvárás”

– összegzett Magyar Levente.

(MTI)

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szakadékba vitte az európai gazdaságot – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán. Menczer Tamás így folytatta: „Ráadásul von der Leyen most egy pocsék, rengeteg pénzbe kerülő kereskedelmi megállapodást kötött Trumppal. És a...
2025. JÚLIUS 30.
[ 19:53 ]
Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét péntek délelőtt hallgatja ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a Budapest Pride megrendezése kapcsán. Az ügy hátterében az áll, hogy a rendőrség gyűlésként értelmezte az önkormányzati rendezvényként bejelentett eseményt, és a kormány...
2025. JÚLIUS 30.
[ 18:01 ]
Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban. Az új intézkedés célja a lakhatás segítése, a támogatás ráadásul összevonható lesz a fix 3 százalékos Otthon Start hitellel is. Orbán Viktor a kormányülés szünetében tett közzé egy...
2025. JÚLIUS 30.
[ 17:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó