Magyarország
Szijjártó Péter: Ideje lenne Ursula von der Leyen távozásának, de az EP többségének csak a hatalom számít
Betűméret:             

Épp itt lenne már az ideje Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke távozásának, azonban az Európai Parlament többségének csakis a hatalom számít – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, írja az MTI.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Harcosok Órája című műsorban hangsúlyozta, hogy Ursula von der Leyen rendkívül sokat ártott Európának: a kontinens elveszítette békéjét és világpolitikai súlyát, miközben „extrém liberális őrület tombol genderpropagandával és minden egyéb jól ismert jellemzőjével együtt”.

„Ursula von der Leyen az Európai Unió tönkretételében elképesztően nagy szerepet játszik és játszott. Gondoljunk bele, hogy Európa a béke kontinense volt. Kitört egy háború három és fél évvel ezelőtt, amelynek globalizálására került sor izolálás helyett” – mondta.

„Elérte, hogy az Európai Unió ma már kisebb részesedéssel rendelkezik a világgazdasági teljesítményből, mint az Egyesült Államok, és gyakorlatilag elszigetelte magát a világpolitika és a világgazdaság legfontosabb szereplőitől” – folytatta a miniszter.

Felidézte az Egyesült Államokkal kötött, szerinte előnytelen vámmegállapodást, amelynek következtében jelentősen emelkedtek az amerikai exportra kerülő európai termékek után fizetendő terhek. Hozzátette: az Európai Unió Kínával szemben is elszigetelte magát, miközben a távol-keleti ország elektromosautó-iparára kivetett vámok, valamint az Oroszországgal szembeni szankciók súlyos károkat okoznak az európai versenyképességnek.

„Afrikától, a jövő kontinensétől pedig azzal szigeteltük el magunkat, hogy minden gazdasági-kereskedelmi megállapodás előfeltételeként olyan gender- és egyéb ideológiai őrületeket határoztunk meg, amelyek nyilvánvalóan vállalhatatlanok az afrikai országok számára” – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint éppen ezért itt lenne az ideje Ursula von der Leyen távozásának, az Európai Parlament többségének azonban „csak a hatalom a fontos”.

A külgazdasági és külügyminiszter visszautasította a Magyarország elszigeteltségét firtató bírálatokat, kiemelve, hogy Európában egyedül Orbán Viktor miniszterelnök tud egyszerre beszélni a világ legnagyobb és legerősebb országainak vezetőivel. „Ezután elszigeteltségről beszélni azért kicsit sok” – jegyezte meg.

„Orbán Viktor az Európai Parlament harmadik legnagyobb politikai csoportjának alapítója. A mi testvérpártjaink vagy kormányoznak, vagy győztek, vagy vezetik a népszerűségi listákat számos európai országban. Tehát ez megint pontosan az a butaság, amit már tizenvalahány éve hallunk az elszigeteltség kapcsán” – folytatta.

„Nem mi vagyunk elszigetelve, hanem az Európai Unió. Ha valaki józanul, minden zavaró tényezőtől mentesen tekint a dolgokra, akkor látja, hogy ez így van” – tette hozzá.

Végül Szijjártó kifejtette: az európai politikában új korszak kezdődik, mivel eddig „óriási gátat” próbáltak építeni annak érdekében, hogy megakadályozzák a patrióta kormányok megalakulását – akár a demokrácia alapelveinek feláldozása árán is. „A csehországi választás eredménye is mutatja, hogy ez a gát repedezik. Új helyzet van: három patrióta közép-európai miniszterelnök ül majd az Európai Tanácsban, ami minőségileg új fejezetet nyit minden jövőbeli vitában” – zárta gondolatait a miniszter.

Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével egyeztetett a köztársasági elnök a hivatalában szerdán. Sulyok Tamás ezt Facebook-oldalán közölte. A parlamentbe jutó pártok vezetőivel folytatott egyeztetések sorában a Fidesz-KDNP...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 16:55 ]
A Mi Hazánk Mozgalom csak akkor tudja elfogadni az alkotmány módosítását, ha azt alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával érik el – jelentette ki Toroczkai László pártelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. A politikus felhívta a figyelmet, hogy ugyan a Tisza Párt kétharmados,...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 13:31 ]
Az új kormány megalakulása után Sulyok Tamás köztársasági elnöknek távoznia kell hivatalából – közölte szerdán Budapesten újságírókkal a választáson győztes Tisza Párt elnöke, aki ezt követően a Sándor-palotában találkozott az államfővel. Magyar Péter úgy fogalmazott, meghallgatja a köztársasági elnököt...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 12:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó