Magyarország
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is készen áll az amerikai–orosz békecsúcs megrendezésére
Betűméret:             

Magyarország továbbra is készen áll az amerikai–orosz békecsúcs megrendezésére, mivel egyedül ez adhat reményt az ukrajnai háború rendezésére – harctéri megoldás ugyanis nem lehetséges. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki helyi idő szerint kedden, Washingtonban, írja az MTI.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a CNN-nek adott interjúban üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök a múlt héten ismét beszélt egymással, így van remény egy személyes találkozóra Budapesten – még akkor is, ha most kérdések merültek fel annak időzítésével kapcsolatban.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy bejelentették a csúcstalálkozót, biztos voltam benne, hogy naponta lesznek kiszivárogtatások és hamis hírek tucatjai, amelyek azt állítják, hogy nem fog megtörténni, mert tudom, hogy sokan ellenzik ezt a találkozót” – fogalmazott.

A külügyminiszter a műsorvezető kérdésére válaszolva kifejtette, hogy Magyarország továbbra is készen áll helyszínt biztosítani a csúcsértekezletnek. „Szeretnénk, ha a béke visszatérne Közép-Európába. Az elmúlt három és fél évben a béke ügyét képviseltük. Mindent megteszünk, amit tudunk. Megkértek minket, hogy rendezzük meg ezt a csúcstalálkozót – készen állunk rá. A résztvevők számára minden szükséges feltételt biztosítunk a sikerhez. És nagyon remélem, hogy ez a csúcstalálkozó meg fog valósulni” – mondta.

Hozzátette: „Még nem tűzték ki a dátumot. Tehát nem értem, mit jelent a halasztás, ha még nincs kitűzve az időpont.” Emellett reményét fejezte ki, hogy az amerikai külügyminiszterrel, Marco Rubióval tervezett szerdai találkozója tisztább képet ad majd a helyzetről.

„Tudom, hogy két kollégám, Rubio és Lavrov miniszter tegnap beszélt egymással. Úgy tudom, elvi kérdésekről tárgyaltak. Remélem, valamilyen közös megegyezésre jutnak, ami jó alapot teremthet a csúcstalálkozó megtartásához” – fogalmazott Szijjártó, hozzátéve, hogy a csúcstalálkozó megrendezése reményt adhatna az ukrajnai háború rendezésére.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a civilizált kapcsolat megléte az Egyesült Államok és Oroszország között mindig biztonságosabbá teszi a világot, különösen Közép-Európát. Kiemelte: az ukrajnai háborúnak nem lehet katonai megoldása, a fegyveres konfliktus kizárólag tárgyalások útján érhet véget.

„Az egyetlen, amit tehetünk, hogy biztosítjuk a tárgyalások sikeréhez szükséges minden körülményt és előfeltételt. Egy dolgot tudok: ennek a vérontásnak véget kell vetni, de ez nem a csatatéren fog megtörténni. Csak diplomáciával, a tárgyalóasztal mellett lehet véget vetni neki. Mi pedig készek vagyunk ehhez biztosítani a helyszínt és a feltételeket” – mondta.

Szijjártó Péter ezután aláhúzta: a kezdetektől fogva világos volt, hogy Európában sokakat csalódással tölt el, hogy az állítólag nemzetközileg elszigetelt Magyarországot kérték fel „az elmúlt évtizedek legfontosabb csúcstalálkozójának” számító amerikai–orosz értekezlet megrendezésére – ez jól érzékelhető volt az e heti európai uniós külügyi tanács ülésén is.

„De az igazság az, hogy nem Magyarország van elszigetelve, hanem az Európai Unió” – hangsúlyozta. Véleménye szerint az EU-nak nincs érdemi szerepe a világ jelenlegi biztonsági válságainak rendezésében, aminek oka a közösség háborúpárti hozzáállása.

Az orosz elnökkel szemben kiadott nemzetközi elfogatóparancs kapcsán a miniszter kijelentette: Vlagyimir Putyin nemrég az Egyesült Államokban járt, ahol nem tartóztatták le – és ha Magyarországra érkezik, ott sem fogják.

Azért állunk ki, hogy senki se haljon meg ebben a háborúban – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtök délelőtt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett békemenet indulásakor az ukrajnai konfliktusra...
2025. OKTÓBER 23.
[ 13:50 ]
Az 1956-os forradalom évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében a Békemenet napjára hívta az embereket, ahol – mint fogalmazott – a magyarok az egész világnak megüzenik: nem kérnek a háborúból. Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi...
2025. OKTÓBER 23.
[ 10:05 ]
Katonai tiszteletadással, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren – írja az...
2025. OKTÓBER 23.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó