Magyarország
Katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszát (Frissítve)
Betűméret:             

Orbán Viktor: Szabotázsakciót készítettek elő

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.

Orbán Viktor azt mondta: a rendelkezésre álló információk alapján a Magyarországot ellátó Török Áramlat gázvezeték vajdasági szakaszán szabotázsakciót készítettek elő.

A kormányfő jelezte: egyeztetett Szerbia elnökével, és arról tájékoztatott, hogy személyi sérülés nem történt, és a gázvezeték zavartalanul működik. Hangsúlyozta: Vučić elnöknek megköszönte a szerb hatóságok munkáját. A szerbek a gázvezeték védelmét megerősítették - közölte.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a vezetéknek a működése Magyarország számára létfontosságú, a magyar gázfogyasztás 60 százalékát ezen keresztül szerezzük be.

Bejelentette, hogy ezért elrendelték a vezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét.

A szerb hatóságok nyomoznak, a magyar hatóságok folyamatos kapcsolatban vannak velük - emelte ki Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt: Európa felé egy soha nem látott energiaválság közeledik. Az európai országoknak szükségük van, és még nagyobb szükségük lesz az Oroszországból érkező energiára is - tette hozzá.

Rámutatott: Ukrajna évek óta azon dolgozik, hogy Európát elvágja az orosz energiától. Felrobbantották az Északi Áramlatot, lezárták a Magyarországra érkező gázvezetéket, idén a Barátság vezeték lezárásával olajblokád alá vették Magyarországot, a Török Áramlat oroszországi szakaszát pedig katonailag folyamatosan támadják.

Orbán Viktor kiemelte: Ukrajna törekvése Magyarország számára életveszélyt jelent. Magyarország energiabiztonsága nem játék, meg fogjuk védeni az energetikai rendszerünket, a családok biztonságos ellátását és nemzeti érdekeinket is - fogalmazott a miniszterelnök.

Nagyon durva támadás Magyarország szuverenitásával szemben

A Védelmi Tanács vasárnapi ülésén a miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni; katonák védik majd a földgázvezetéket, az átadási pontokat egész hosszában a szerb-magyar határtól egészen a magyar-szlovák határig - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.

Szijjártó Péter a minisztérium közlése szerint elmondta, hogy telefonon egyeztetett Szerbia energiaügyi miniszterével, a török energiaügyi miniszterrel és az orosz energiaminiszter-helyettessel is, "akikkel egyetértettünk abban, hogy minden eddiginél határozottabban kell fizikailag védeni a vezetéket, hiszen a vezeték elleni támadások egyre sűrűbbek. Megállapodtunk abban, hogy szoros kapcsolatban maradunk, mindenki megteszi a magáét, mindenki határozott intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a Török Áramlat vezetéket meg tudjuk védeni az egész európai szakaszán".

Így állunk most ebben a kérdésben.

Ez egy nagyon durva támadás Magyarország szuverenitásával szemben, de ahogy eddig is, most is meg fogjuk védeni Magyarországot - szögezte le a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Európa egy hatalmas energiaválság felé közeledik óriási lépésekkel. "Láthatjuk, hogy az iráni háború és az ukrajnai háború közösen milyen komoly energiaellátási válságot állíthat itt elő Európában egy energiaár-válsággal együtt. Az olaj és a gáz ára az elmúlt hetekben 60, illetve 70 százalékkal emelkedett itt, Európában, és már az olyan esztelen javaslatok is megfogalmazódtak az Európai Bizottság részéről, minthogy 10 kilométer per órával csökkentsük az autópályákon a maximális sebességet, vagy hogy az emberek telekocsi szolgáltatással menjenek munkába, vagy maradjanak otthon".

Na most ebben a helyzetben teljesen világos, hogy új energiaforrásokra, még több olajra és még több gázra lenne szükség itt Európában ahhoz, hogy az ellátás biztonságban legyen meg, hogy az árak ne emelkedjenek brutálisan - szögezte le.

Szijjártó Péter azt mondta, ehhez képest az elmúlt években főleg az ukránok nagyon durva eszközökkel törekednek arra, hogy az orosz kőolaj és földgázellátást elvágják Európától. Sajnos ebben Brüsszel is a partnerük. Korábban az ukránok felrobbantották az Északi Áramlat vezetéket, írja az MTI.

"Ugye a robbantás után sokáig azt mondták, hogy az oroszok voltak, ami némiképpen logikátlan lett volna, sőt teljes egészében logikátlan lett volna, mert miért robbantották volna fel az oroszok a saját vezetéküket. Szóval az oroszokat vádolták, aztán ehhez képest kiderült, hogy az ukránok robbantották fel az Északi Áramlat vezetéket, ami egy gázvezeték volt. Aztán utána az Ukrajnán keresztüli földgázellátást zárták el, majd a Barátság kőolajvezeték elzárásával megszüntették Magyarország és Szlovákia felé irányuló kőolajszállítást" - sorolta a miniszter.

Szijjártó Péter hozzáfűzte, az elmúlt hetekben folyamatosan támadták drónok tucatjaival a Magyarországra földgázt szállító Török Áramlat vezetéket Oroszország területén, és most ezen támadások sorába illeszkedik bele az a szerbek által meghiúsított terrortámadás, illetve szabotázskísérlet, amit Szerbia területén, Vajdaság területén, a Török Áramlat vezeték felrobbantása érdekében készítettek elő - jegyezte meg.

"Mi meg fogjuk védeni Magyarországot, megvédjük Magyarország energiaellátását, megvédjük a magyar családok, a magyar gazdaság energiaellátását, harcolunk azért, hogy Magyarországon az energiaellátás biztonságban legyen, hogy Magyarországon ne legyen drámai energiaár-emelkedés, ehhez pedig szükség van az orosz olajra és az orosz gázra" - ismertette.

Hozzátette, ezért a Védelmi Tanács ülésén a miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni, a katonák védik majd a földgázvezetéket, az átadási pontokat egész hosszában a szerb-magyar határtól egészen a magyar-szlovák határig.

Megnyílt a megújult Citadella - illusztráció
2026. ÁPRILIS 5.
[ 16:18 ]
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Steinbach József református püspök az ünnepi istentiszteleten hangsúlyozta: minden rendben...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 13:54 ]
Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Szemerei János az úrvacsorával egybekötött...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 13:51 ]
Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel. "Most tettem le a telefont Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 12:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó