Magyarország
Orbán Viktor leadta szavazatát: Azért vagyok itt, hogy győzzek
Betűméret:             

Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le szavazatát Orbán Viktor. A kormányfő a szavazás után újságírók kérdéseire válaszolt, ahol beszélt a kampány legfelemelőbb pillanatairól, üzent azoknak, akik még nem szavaztak, és kijelentette, hogy győzni jött.

Már Orbán Viktor is szavazott, a miniszterelnök a Zugligeti iskolában, Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le voksát április 12-én.

A miniszterelnök a szavazást követően újságíróknak nyilatkozott, és kijelentette, hogy az emberek szavazatát tiszteletben kell tartani, és minden választónak örül. Megkérdezték tőle, hogy megbánt-e valamit az elmúlt 16 évben, mire leszögezte, hogy „köszönöm szépen, jól vagyok”, írja az Index.hu.

A miniszterelnök nem Magyar Péternek, hanem a választóknak üzent reggel. Azokat, akik még nem mentek el letenni a voksukat, arra kérte, hogy „menjenek el szavazni”. A kampány legfelemelőbb és legmélyebb pillanataival kapcsolatban pedig elmondta, hogy rengeteg felemelő pillanatban volt része: olyan emberekkel foghatott kezet és beszélhetett, akikkel erre lehet, hogy nem lett volna korábban lehetősége.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 9:17 ]
Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, miután kora reggel leadta szavazatát. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a mostani választásokon a magyar emberek dönthetnek arról, hogy Magyarország...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 8:54 ]
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson. Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz. Voksolni csak személyesen lehet. A választópolgárnak a szavazatszámláló bizottság...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 6:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó