Magyarország
Toroczkai László: Magyarország előtt három út maradt
Betűméret:             

Magyarország előtt három út maradt, egy hárompárti országgyűlés megalakulására számítunk, amelyben a Mi Hazánk Mozgalom megkerülhetetlen erő lesz - nyilatkozta a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje vasárnap, miután leadta szavazatát a Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon.

Toroczkai László azt mondta, a kemény, több hónapos kampány után bízik a magyar nép bölcsességében. Megjegyezte, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kampányolt a legtisztességesebb és legbecsületesebb módszerekkel.

Az ellenzéki politikus a délelőtti adatok ismeretében a választási részvételt extrém magasnak nevezte, amelynek - mint mondta - nagyon örülnek. Hozzátette, általában ez a nagy pártoknak szokott kedvezni, de a Mi Hazánk Mozgalomnak olyan erős és stabil bázisa van, hogy a párt szimpatizánsai is mindenhol mennek szavazni.

Kiemelte: nem fél a magas választási részvételtől, hanem örül annak, hiszen ez a demokrácia diadala.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Mi Hazánk Mozgalom számára az egyetlen negatív forgatókönyv az, ha nem jut be az Országgyűlésbe.

"Én ezt nem tartom elképzelhetőnek. Természetesen én akkor meghozom a magam döntését. Én nem szeretnék egy olyan pártot vezetni, ami lefelé halad a lejtőn. Én láttam olyan pártelnököket, akik a sírba vitték magukkal a pártjukat, én biztos, hogy nem ilyen ember vagyok" - fogalmazott az MTI szerint.

Toroczkai László megköszönte a Mi Hazánk Mozgalom közösségének a több hónapos küzdelmet, munkát és azt a több évet, amelyet végigdolgoztak velük.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 9:17 ]
Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, miután kora reggel leadta szavazatát. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a mostani választásokon a magyar emberek dönthetnek arról, hogy Magyarország...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 8:54 ]
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson. Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz. Voksolni csak személyesen lehet. A választópolgárnak a szavazatszámláló bizottság...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 6:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó