Magyarország
Magyar Péter: Orbán Viktor nevetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt
Betűméret:             

Orbán Viktor vasárnap a fizetős DPK-táborban fegyveres lázadásról, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásról beszélt nevetgélve. Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény - kommentálta Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Magyar Péter kiemelte, hogy a büntető törvénykönyv szerint aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

A törvény másik bekezdése szerint aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - tette hozzá a miniszterelnök.

A bejegyzéshez csatolta azt a videórészletet, amely a volt miniszterelnökkel készült beszélgetés vonatkozó részét rögzíti. Ebben Orbán Viktor a korábban meghirdetett "nemzeti ellenállásra" vonatkozó kérdésre azt mondja: az ország még nem, de ők alkalmas állapotban vannak erre, "itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket", "kinek mi jut, tompább, élesebb, nem ez a kérdés". (MTI)

Meghívást kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az 1956-os forradalom 70. évfordulóján tartandó budapesti megemlékezésre - mondta el az ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva pénteken az Euronews brüsszeli hírcsatornának adott exkluzív interjúban. Volodimir Zelenszkij a jövő héten várhatóan ellátogat...
2026. OKTÓBER 16.
[ 13:05 ]
A klientúraépítés és az ország újbóli kirablásának megakadályozását nevezte a kormány döntéseit meghatározó legfontosabb tényezőnek a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteken hetilapként újrainduló Népszabadságnak adott interjújában. Ruff Bálint fontosnak ítélte a "reformdühből" fakadó...
2026. OKTÓBER 16.
[ 11:34 ]
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön. Az európai uniós...
2026. OKTÓBER 15.
[ 13:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó