Média
NDNV: Újságírók letartóztatása a tömeges politikai megtorlás előszobája
Betűméret:             

A Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) a leghatározottabban elítéli Aleksandar Dikić újságíró letartóztatását, és felszólítja a polgárokat, valamint az igazságszolgáltatás képviselőit, hogy álljanak ellen - mint fogalmaznak - az intézmények fasizálódásának.

Aleksandar Dikić, a KTV „Minden kertelés nélkül” című műsorának szerzője és publicistája tegnap került letartóztatásra Újvidéken a Belügyminisztérium Magas Technológiai Bűnözés Elleni Szolgálatának emberei által. Ezt követően Belgrádba szállították, ahol 48 órás rendőrségi őrizetbe helyezték.

Ezt a nyílt elnyomó aktust megelőzte a rezsimhez közeli bulvárlapok Dikić elleni kampánya, amely - mint a közlemény fogalmaz - a goebbelsi modell alapján zajlott.

Dikić ellen „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására való felbujtás” vádjával indult eljárás – ez az egyre gyakoribb vád, amely alapján hónapokra előzetes letartóztatásba helyeznek sok rezsimkritikus személyt, különösen újvidéki egyetemi és politikai aktivistákat.

Felszólítjuk az igazságszolgáltatás képviselőit, hogy alkalmazzák a törvényeket, és végre vonják felelősségre az emberi jogok megsértését, amelyet a rezsim maga az igazságszolgáltatási rendszer visszaélésszerű használatával követ el.

Amikor az igazságszolgáltatáson keresztül, Kafka műveiből ismert módszerekkel végrehajtott politikai üldöztetés célpontjává az újságírók válnak, az már biztos jele annak, hogy közeleg a tömeges letartóztatások ideje – mindenkié, akit a jelenlegi rezsim „összeesküvőként” bélyegez meg.

Az a rezsim, amely ma újságírókat tartóztat le, holnap már bírókat és ügyészeket is le fog tartóztatni.

A Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) és a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS) a leghatározottabban elítélik a KTV újságírója és publicistája, Aleksandar Dikić letartóztatását, amely szerintük a véleménynyilvánítás szabadságát célzó nyílt elnyomás és megfélemlítés egyértelmű megnyilvánulása Szerbiában.

Predrag Koraksić Corax karikaturista, a szerbiai politikai és társadalmi viszonyok egyik legélesebb és legkövetkezetesebb bírálója, 93 éves korában elhunyt – közölte a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS). Corax 1933. június 15-én született a Čačak melletti Gornja Gorevnicán,...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:13 ]
A United Group a Raskrikavanje nevű portál értesülései szerint 30 millió euróért adná el médiabirodalmának jelentős részét a luxemburgi European Future Media Investments alapnak, amely mögött a portugál Alpac Capital áll. A még alá nem írt szerződéstervezet az N1-et, a Nova S-t és több délkelet-európai médiumot is...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:51 ]
Belső vizsgálatot rendelt el Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a május 12-én a Sándor-palotában készült MTI fotók kiadásával kapcsolatban szerdán. "A Magyar Távirati Iroda szigorú szabályok alapján, a hírügynökségi fotózás szakmai standardjai szerint végzi munkáját: a...
2026. MÁJUS 13.
[ 18:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó