Média
Véget ért az N1 és a CNN többéves együttműködése
Betűméret:             

Augusztus 31-ével megszűnt az N1 televízió és az amerikai CNN többéves együttműködése. Az N1 közölte, hogy önálló regionális hírszolgáltatóként folytatja működését, és megtartja eddigi szerkesztési elveit.

Brent Sadler, az Adria News Network (ANN) hírműsorokért felelős ügyvezető igazgatója szerint a CNN-nel kötött partnerségi szerződés 2026. augusztus 31-én lejárt, és az Adria News úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a megállapodást. Sadler megköszönte a CNN-nek az elmúlt évek együttműködését és az N1 fejlődéséhez nyújtott hozzájárulását.

Az N1 hangsúlyozta, hogy a változás nem jelenti a televízió regionális szerepének megszűnését. A csatorna továbbra is Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában működik, és közlése szerint megőrzi szerkesztési normáit, valamint a közönsége iránti elkötelezettségét.

Az N1 2014 októberében indult, és hosszú éveken át a CNN kizárólagos regionális hírszolgáltató partnere volt. A megállapodás lehetővé tette számára, hogy a CNN egyes műsorait és nemzetközi hírtartalmait közvetítse, illetve saját, nemzetközi jelentőségű anyagait is megossza az amerikai hírcsatornával.

Az N1 közleménye nem tért ki részletesebben arra, miért döntöttek a szerződés meg nem hosszabbítása mellett. A hivatalos tájékoztatás egyelőre csupán azt rögzíti, hogy a partnerség a szerződéses időszak lejártával ért véget.

A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden. A közleményben azt írták, a televíziós élő adás az M1 jelenlegi műsorstruktúrájához illeszkedik: ha egy adott parlamenti esemény...
2026. SZEPTEMBER 8.
[ 21:47 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 24 oldalas SZÓRAKOZTATÓ MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 36. számunk tartalmából kiemeljük: * Emlékezet és kultúra – Morvai-Rácz Richárd jegyzete * Folyamatos támadások, vádaskodás, béketárgyalások. Amerikai közvetítők Kijevben és...
2026. SZEPTEMBER 8.
[ 12:53 ]
Szeptember 19-én a YouTube-on indul Zoran Kesić 24 minuta sa Zoranom Kesićem (24 perc Zoran Kesićtyel) című szatirikus műsorának új évada. A produkció azt követően költözik az internetre, hogy a Nova S televíziót működtető Adria News Network (ANN) nem folytatja az együttműködést Kesić csapatával – írja az N1. A...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 19:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó