„Nem tudom, az életemet hol rontottam én el” – hirtelen csendül fel a rég hallott dallam egy bezdáni családi ünnepségen a szerelemről szóló nótázgatás közben, ám az asztaltársasággal megkezdett beszélgetést folytatva már azokról a múltbéli történelmi momentumokról tesszük fel a „hol rontottuk el” tipusú kérdéseket egymásnak, amelyek hozzájárultak a személyes és kollektív tragédiákhoz.

Elvben a fájó múltnak ünnepi alkalmakon nincs helye, de ilyenkor is törvényszerűen merül fel a kérdés, hol rontottuk el, hogy most nincsenek velünk a fiatalok, vagy csak rövidke pillanatokra ugrottak haza, és már mennek is, mert számolniuk kell a hosszú várakozásra a határon. Merthogy nem a közeli városokban idehaza, hanem az országhatárokon túl találtak munkára, stabil életkörülményekre.

Sokan veszteségérzettel tekintünk az ilyen élethelyzetekre, mert ezek eredetét Jugoszlávia széteséséhez, a délszláv háborúhoz és az utána következő konfúz társadalmi viszonyokhoz vezetjük vissza, és e veszteségeket lényegében a mostani fiatalok szüleinek, nagyszüleinek a távozásával is magyarázzuk.

Volt viszont, aki nem térhetett ki a háború elől, elvitték a frontra, és nem tért soha vissza, aki viszont visszatért, egy életen át viszi a terhét. Az orvosnál várakozva fakad ki pár percnyi beszélgetés során gyerekkori ismerősöm: „tartalékos katonaként 17 alkalommal rendeltek be gyakorlatokra és a háborús frontra, nagyon kellettem ennek az országnak” – mondja keserűen…

Nem csoda, hogy az 1992 és 1995 között elkövetett háborús bűnök miatt Hágában életfogytiglanra elítélt Ratko Mladić-nak, a boszniai Szerb Köztársaság katonasága egykori parancsnokának, a srebrenicai népirtásért felelős szerb tábornoknak a halálhíre felkavarta a közhangulatot és politikai kételyek elé állította a szerbiai vezetést is. Az augusztus 27-ei halálhír óta a honi és a külföldi sajtó naponta hosszadalmasan találgatja, hogy vajon Szerbia megadja-e az állami és/vagy katonai tiszteletadást, mert hiszen „egy szerb tábolnok haláláról van szó“, a temetés miatt lesz-e politikai botrány vagy „csak“ politikai ellentét…

Mladić a srebrenicai népirtás után 16 évet élt szabadon, illegalitásban. 1995 júliusában emeltek vádat ellene, és az elfogatóparancs ellenére 16 évig sehol sem találták. 2011 május 25-án fogta el és tartóztatta le a szerb hatóság, amikor még Boris Tadić demokrata párti politikus volt Szerbia államfője. Hat nap után ki is adták Hágának, ahol a bizonyítékok ezreinek vizsgálata alapján bűnösnek nyilvánították.

Utolsó szabad éveit Vajdaságban töltötte. Boszniai születésű, ám nem a boszniai szerbek bújtatták valahol Boszniában, hanem a Vajdaságba, Lázárföldre, vagyis Lazarevóba települt rokonai rejtegették. Abban a faluban, amelynek adatai a múlt század elején a Révai Nagy Lexikona szerint a következők voltak: „nagyk. Torontál vmegye nagybecskereki j-ban, (1910) 1901 német lak; vasútállomás, posta- és távíróhivatal.” A rokonok tehát annak az 1901 német lakos utódjainak a helyébe költöztek Boszniából, akik a második világháború után a többi bánáti némettel együtt elmenekültek és itt hagyták házaikat, földjeiket.

Lázárföld boszniai szerbek által lakott falu lett, ahol rejtekhelyet talált egy háborús bűnök miatt körözött boszniai szerb.

Egy háborús bűnökért elítélt halálhírével jobb lenne nem is foglalkozni, de mint ahogy a 16 éves rejtegetése mögött is politikailag összezárt emberek álltak, a temetésének megszervezésre mögé is felsorakozik a politika, és óhatatlanul szembesít a múlttal, a délszlávok testvérháborújával, amibe katonai kötelezettségre hivatkozva a magyarokat is belerángatták. A személyi kultusz ismét fellángol és ismét megérint a háború szele visszatérő figyelmeztetésként, hogy voltak élethelyzetek, amikor csak rossz döntéseket lehetett hozni, mert minden döntés veszteséget jelentett, miközben a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket egész faluk védték hallgatásukkal vagy aktív tetteikkel. Lazarevót, vagyis Lázárföldet az úton ugyan magunk mögött tudjuk hagyni, de hogy Mladićot itt rejtegették, annak vetülete még sokáig jelen lesz a politikai viszonyokban és a környezetünkben gerjesztett közhangulatban.