Adán a szépemlékű Potisjében mondták évtizedekkel ezelőtt, hogy egy „igazi magyar ember” munkába menet a doboz cigaretta mellé minden reggel megveszi a Magyar Szót. Ugyanitt tették hozzá a riportalanyok: nincs szebb dolog a világon, mint a reggeli kávé mellett átlapozni a Magyar Szót, s benne elolvasni a főbb híreket. Persze, a címoldalra csak rápillantanak, mert „az ráér később”, az olvasás hátul, a sporttal kezdődik – mondták némi kényszeredett mosollyal nekünk, belpolitikai újságíróknak…

Elmúltak azok az idők. Ma már mások az olvasási és a tájékozódási szokások, amelyek fokozatosan igazodtak a világ változásaihoz, mint ahogy maga az újság- és információgyártás is.

Magyarországon most vége a fokozatosságnak. Egyszerre, a Tisza-kormány hatalomra lépésével hirtelen jöttek a változások.

Sorra szűnnek meg a nyomtatott napilapok. Először a Népszava jelentette be ez év májusában, hogy leállították a nyomtatott kiadást, mert a lap nyomtatását és terjesztését végző cég, a Mediaworks felmondta az együttműködést. Az a Mediaworks cég, amely a múltban, azaz az Orbán-kormány idején 2014-től megszámlálhatatlanul sok helyi lapot adott ki és számos kormányközeli hírportált működtetett – miközben reklámokkal ellátta (igaz, épp hogy csak segítve a megmaradást) az „óellenzéki” Népszavát is. A Tisza győzelme után a cég már májusban összeomlani látszott, így magával rántotta nemcsak a Népszavát, hanem a kormányközeli lapokat, köztük a Magyar Nemzetet is, amely augusztus 1-ig bírta, amikor is bejelentette, hogy innentől nyomtatott formában csak hetilapként jelenik meg. Magyarországon nincs tehát papíralapú politikai napilap a reggeli kávé mellé, és nincs híradó sem az állami televízióban, csak okostelefon, amit az informálódásban okosan kell használni. Pedig valahol beírták az állam, sőt a helyi önkormányzatok kötelezettségei közé is, hogy a lakosságot kötelesek tájékoztatni közös ügyeinkről, és erre pénzt is kell áldozni.

A történtek jól szemléltetik, hogy a digitalizáció és az okostelefonok világában a nyomtatott sajtó lehetőségei a nagy piacokon is fokozatosan zsugorodnak, miközben nagy példányszámmal elvben meg is lehetne élni jól fizetett sok reklám és az újságért pénzt adó sok olvasó birtokában, de ez ma már illúzió. A vajdasági magyar piachoz képest az anyaországi jóval nagyobb potenciális olvasótábor ellenére most bebizonyosodik, hogy – sajnos – egyre kevesebben leszünk, akik napilapért a trafikba mennek és nem a telefonjukat olvassák. Így jön szembe az igazság, hogy a nyomtatási költségek fedezése és nagy(obb) szerkesztőségek fenntartása inkább a politikától, mint az olvasó zsebétől függ.

De a mostani történések nem csak hatalomról és pénzről szólnak, hanem az újságíró-szerkesztői munka szakmaiságáról és morális megalapozottságának jelentőségéről is. A Tisza Párt a kampányban az állami média munkatársait propagandistának nevezte, utalva arra, hogy főként (csakis) a kormányzatnak megfelelő információkat, kommentárokat közöltek. Most meg kiderül, hogy az egyik állami médiában, a Magyar Távirati Irodában többen, PRO DOMO munkacsoportnak nevezve magukat eddig „belülről bomlasztották a rendszert” oly módon, hogy több mint tíz éven át adatokat gyűjtöttek a szerkesztéspolitikai beavatkozásokról, gyakorlatilag kollégáik ellen készítettek anyagokat egy majdani „értékesítés reményében”, miközben ők maguk is aktívan részt vettek abban – és pénzt kaptak érte –, hogy az általuk kritikusnak tartott produktumok eljussanak az olvasókhoz/hallgatókhoz/nézőkhöz. Ez pedig morális kérdés a javából, s valóban felveti a kérdést, milyen erkölcsi kvalitásokkal dolgozó emberek kerülnek be egy-egy szerkesztőségbe. Ezt a morálisan vitatható jelenséget tetőzi, hogy augusztus 3-án este elég volt egy Magyar Péter miniszterelnök-féle bejegyzés a Facebookon, és a magyar állami M1-es csatorna leendő, egyelőre szünetelő híradója élére aznap kinevezett főszerkesztőt és műsorvezetőt másnap már le is váltották, ország-világ előtt ismét bizonyítva a hatalomtól való függőséget.

Sajtótörténeti mozzanatok, amelyek egyrészt az újságírói/szerkesztői szakma kiszolgáltatottságáról, másrészt a morális értékek hiányáról is szólnak. Olvasói oldalon a magyarországi történések követése során nem marad más, mint az okostelefon és a több portálon történő pásztázás, a bővebb elemzések olvasása érdekében pedig az előfizetés az internetes újságokra.