Rövid idő alatt a napokban kétszer hallom nyomatékosan, hogy „magyar szcenárió”, ami szerbül is szinte ugyanígy hangzik, és a politikai eseményekre vonatkozik. Újvidéki baráti körökben Magyar Péter és a Tisza párt választási győzelme után áprilisban szinte minden kötetlen beszélgetés azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor és a Fidesz békés hatalomátadásának másolata lehetséges-e Szerbiában, s a kérdés még mindig él, hogy Szerbiában működne-e az, ami Magyarországon?

A „magyar szcenárió”, vagyis „magyar forgatókönyv” szókapcsolatot Amerikából jelentkezve most Marko Đurić szerb külügyminiszter használta július 14-én, de nem a legújabb magyarországi fejleményekre vonatkoztatva. Bejelentette, hogy Belgrád és Washington július 17-én stratégiai párbeszédet kezdenek, aminek elsősorban a szerb gazdaságra, energetikára és a tudományra lesz pozitív hatása, és növelni fogja az amerikaiak Szerbiában történő beruházási kedvét. Amikor Magyarországot az USA stratégiai partnerré nyilvánította, a magyar gazdaság óriásit ugrott a fejlődésben, hiszen számos amerikai pénzintézet és nagyvállalat Budapestet választotta az Európával történő üzletelés kiindulópontjává – magyarázta a miniszter arra utalva, hogy Belgrád is hasonlóan jó pozícióba kerülhet.

Mit gondolsz, Szerbiában megismételhető-e a magyar forgatókönyv, illetve van-e újabb magyarázat Magyar Péter győzelmére? – szegezte nekem a kérdést ma reggel ismét újvidéki barátnőm, aki folyamatosan figyel szinte minden politikai rezdülést, és párhuzamot von a magyar Országgyűlésből érkező mostani hírek és a bejelentett szerbiai választások lehetséges eredményei között. Kérdéséhez gyorsan hozzáteszi, hogy függetlenül a korrupciós vádaktól, mivel csak a szerb nyelvet ismeri igazán, Orbán Viktor politikájáról csak azt tudja mondani, hogy mérsékelt politikusi képet rajzolt meg róla, ezért nem érti az ellenzék óriási győzelmét, pedig fontos lenne a szerbiai állapotok és választási esélyek megítélése szempontjából.

Barátnőm pszichológus, hosszú beszélgetéseink során általában számos szakmai kérdést érintünk, s most kapóra jön a kérdése, mert én napok óta egy számomra nyomasztó jelenséggel foglalkozom. A szerbiai választásokig még több hónap eltelik, mondom, s a magyarországi események esetleges itteni hatása egyrészt Magyar Péter kormányának olyan intézkedésein múlik, amelyek a kisembereket érintik, másrészt pedig a társadalom további – kívülről is látható – drasztikus, nemzeti méltóságot sértő megosztottságát mélyítik. Nemzeti büszkeség tekintetében ugyanis a szerbek több vonatkozásban is érzékenyebbek, s vannak dolgok, amelyeket itt sem ellenzék, sem hatalom nem lenne hajlandó lemásolni a magyar példából. S el is mondom, mi nyomaszt. Hiába gondolkodom, a 2000-ben történt ellenzéki győzelem után Szerbia kiadta Hágának az előző rendszer politikusait, akiket háborús bűnökkel vádoltak, ám nem emlékszem, hogy minisztériumokra került volna emléktábla az előző rendszer kollektív megbélyegzése céljával. Hasonlóról az AfD németországi helyi győzelmei után sem olvastam, de nem vitatom, lehet, hogy van példa ilyesmire a világban, de ami most Magyarországon történt, azt mégis méltatlannak tartom. Meg is kérdezem barátnőmet, mi a véleménye: pszichológusként és olyan emberként, aki sokat mozog vakok társaságában, mit gondol, ha egy szerb ellenzéki győzelem esetén miniszteri tárcát kapna egy fogyatékkal élő ember, vajon megtenné-e azt, amit Dr. Kátai-Németh Vilmos magyar szociális és családügyi miniszter megtett? Ő ugyanis, alighogy átvette az irodáját, a budai várban levő székhelyére – ahol az Orbán kormány alatt a Miniszterelnöki Kabinetiroda működött – a minisztérium megnevezése mellé egy másik táblát is felszegeztetett, amelyen az az üzenet áll, hogy az előző kormány idején onnan irányították a gyűlöletpropagandát. A kérdésre, hogy el tudna-e képzelni egy ilyen táblát Szerbiában egy minisztérium épületén, barátnőm egyértelmű nemmel válaszol, kibővítve egy fontos kommentárral: Szerbiában nagyon nehéz fogyatékkal élni, a rokkant embereket számos esetben sértő megjegyzéssel illetik, ami dühöt és keserűséget vált ki, s valószínűleg a magyar miniszterben is élnek negatív érzelmek, de ilyen esetekben is az emberi méltóságnak és nem a visszavágó kollektív megbélyegzésnek kell felülkerekednie.

Ezek után továbbra is nyitott marad a kérdés, hogy Szerbiában működne-e az, ami Magyarországon. A szerb külügyminiszter washingtoni bejelentésével a „magyar szcenárió” alatt az amerikai beruházások következtében történt, Orbán-kormány alatti magyar gazdasági eredményekre és arra az adatra gondolt, hogy Magyarországon amerikai cégek 107 ezer embernek adnak munkát, ami Szerbiának is jól jönne. Ezzel szemben barátnőm az ellenzéki győzelem utáni politikai változások példaértékűségéről érdeklődött, amivel kapcsolatban nem vagyok biztos, hogy a szerb ellenzék lemásolná-e.