Média
Bayer Judit: Szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát
Betűméret:             

Szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát, hogy pártatlanul, függetlenül, a társadalom minden rétegét és korosztályát megszólítva tudjon működni, miközben reagál a technológiai változásokra – mondta a Független Közmédia Testület (FKT) elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bayer Judit a közmédia vezérigazgatói pozíciójára kedden kiírt pályázat kapcsán tartott eseményen kiemelte, szeretnék, ha színes, érdekes, korszerű, ugyanakkor "megfizethető közmédia" jönne létre.

Egy jól működő közmédia be tudja mutatni a magyar társadalom sokszínűséget, teret ad minden véleménynek, ez pedig lehetővé tenné, hogy "a demokráciát egy erőteljesebb társadalmi bázison lehessen gyakorolni" - jelentette ki az FKT elnöke.

Bayer Judit kérdésre azt is elmondta, hogy dolgoznak az MTI vezérigazgatói pályázatán, és bíznak benne, hogy egy héten belül azt is ki tudják írni.

A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa pénteki ülésén nem hozott döntést az Informer, a Prva, a B92 és a K1 televízió ellen benyújtott panaszokról. Az Informer televízióval kapcsolatban Rodoljub Šabić, a REM tanácsának tagja, valamint Zoran Gavrilović, a BIRODI képviselője nyújtott be...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:02 ]
A Jó Pajtás ezen a héten is új tartalmakkal várja olvasóit! A legújabb számból kiderül: Mit keresünk a csillagok között? A Jó Pajtás legújabb számának fő témája a világűr: megismerheted a Szputnyik–1 történetét és szerkezetét, olvashatsz a Neptunuszról, és azt is megtudhatod, hogyan fejlődik a modern...
2026. OKTÓBER 8.
[ 19:04 ]
Pontosan tíz évvel a megszüntetése után újraindult a Népszabadság; az egykori napilap online változata csütörtök kora délután vált elérhetővé az interneten, a nyomtatott kiadás a főszerkesztő közlése szerint jövő csütörtökön kerülhet az olvasók kezébe. A kiadó vezetősége szeptember 24-én jelentette be a...
2026. OKTÓBER 8.
[ 17:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó