Sport
Labdarúgás: A szlovákok és a románok is zárt kapuk mögött játszanak

A magyar mellett a szlovák szövetséget is megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a két ország válogatottjának szeptember 9-i, budapesti mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

A szlovákoknak október 10-én, a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjüket kell nézők nélkül lejátszaniuk, emellett 20 ezer eurós (6,65 millió forint) bírságot is kell fizetniük.

A szlovák szövetség amellett, hogy az UEFA fegyelmi testületétől kapott tájékoztatásról beszámolt, jelezte: fellebbez az ítélet ellen, és minden lehetséges jogi eszközzel igyekszik elérni, hogy ott lehessenek a szurkolók a nagyszombati (trnavai) stadionban.

Pénteken derült ki, hogy a magyar szövetségnek (MLSZ) a 2-1-es szlovák győzelemmel zárult mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie Azerbajdzsán ellen október 13-án a hazai Európa-bajnoki selejtezőjét, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak. Az MLSZ is jelezte, hogy fellebbezést nyújt be, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók azonosítását.

Az UEFA egy harmadik szövetséget, a románt is zárt kapus büntetéssel sújtotta, ugyanúgy a szurkolók rasszista viselkedése miatt. A rájuk kiszabott pénzbírság, 83 ezer euró, azért súlyosabb, mert a drukkerek a pályára rohantak a spanyolok ellen 2-1-re elveszített Eb-selejtezőn, emiatt a játékot is meg kellett szakítani. Az F csoportban harmadik románok október 15-én a negyedik norvégok elleni Eb-selejtezőn nem engedhetnek be nézőket a bukaresti találkozóra. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elfogadták az olimpiai törvényt - illusztráció
2020. MÁJUS 7.
[ 12:48 ]
Az eredeti tervek szerint októberig felépült volna az új topolyai városi stadion. Az építkezés most sem állt le, de a körülményekhez alkalmazkodni kellett, így a terveket is átírták és a 2021/2022-es idény kezdetén tervezik a létesítmény felavatását. Topolya szuperligás labdarúgócsapata, a TSC új stadionjának...
2020. ÁPRILIS 26.
[ 12:26 ]
A hétszeres Grand Slam-bajnok Mats Wilander támogatja Roger Federer ötletét, mely szerint ideje lenne egyesíteni a férfi és a női tenisztornákat szervező ATP-t és WTA-t. „Én vagyok az egyetlen, aki szerint eljött az ideje a férfi és a női tenisz egyesítésének? – tette fel a kérdést szerdán a svájci sztár. – Nem...
2020. ÁPRILIS 25.
[ 18:55 ]
A Telekom Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága pénteken törölte az egyenes kieséses szakaszt. A férfi BL a csoportkör után, a rájátszás első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. A negyeddöntőbe...
2020. ÁPRILIS 24.
[ 20:06 ]
Beolvasás folyamatban