Sport
Nemzetek Ligája: A csoportelsőségért küzdhet Szerbia
Betűméret:             

A fantasztikus magyar siker után tegnap este Szerbia labdarúgó-válogatottja is fontos győzelmet aratott a Nemzetek Ligájában. A B divíziós mérkőzésen Szerbia 4:1-re legyőzte Svédországot, így az utolsó fordulóban Norvégia ellen a csoportelsőség lesz a tét.

Bár a svédek hamar megszerezték a vezetést, Mitrović duplájával még az első félidőben fordítottak a szerbek. A folytatásban Mitrović harmadszor is betalált, a kegyelemdöfést pedig Lukić adta meg a 70. percben. A kvartettben Norvégia és Szerbia is 10 ponttal áll, a legmagasabb divízióba való feljutásról az utolsó meccs dönt.

A Sasok hazai pályán 20.000 gyerek előtt játszottak. Dušan Tadić, a mérkőzés után úgy nyilatkozott, örömteli számukra, hogy boldog perceket szereztek a gyerekeknek, a végén pedig még a mezeket is kidobták a lelátóra.

„Remélhetőleg egy életre szóló élménnyel gazdagodtak”, mondta Tadić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Internazionale jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján, fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a vendég FC Barcelonát és 7-6-os összesítéssel megnyerte a párharcot. A várakozásoknak megfelelően barcelonai mezőnyfölénnyel indult a...
2025. MÁJUS 7.
[ 0:03 ]
Györe László az első fordulóban az argentin Tomás Martín Etcheverry ellen lép pályára, a mérkőzés győztese pedig a második fordulóban az amerikai Alex Michelsen ellen játszik. A másik szerbiai teniszező, Miomir Kecmanović a holland Tallon Griekspoor ellen kezd a római Masters első fordulójában – derült ki a mai...
2025. MÁJUS 5.
[ 13:58 ]
A Bayern München megszerezte 34. bajnoki címét a német labdarúgó Bundesliga 32. fordulójában. A bajor gárda szombaton csak 3-3-as döntetlent játszott Lőw Zsolt vezetőedző csapatának otthonában, Lipcsében, így akkor még elmaradt a bajnokavatás. Vasárnap viszont az üldöző és tavalyi aranyérmes Bayer Leverkusen 2-2-t ért...
2025. MÁJUS 4.
[ 22:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó