Müncheni tenisztorna: Harmadszor győzött Alexander Zverev
Betűméret:
Alexander Zverev két játszmában nyert Ben Shelton ellen a 2,5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna döntőjében, írja az MTI.
A torna első és második kiemeltje találkozott vasárnap. Az olimpiai aranyérmes, kétszeres ATP-világbajnok Zverev, a világranglista harmadik helyezettje magabiztos játékkal, 1 óra 12 perc alatt győzte le az ATP-rangsorban 15. amerikai ellenfelét.
Az éppen ezen a napon 28 éves német teniszező, aki az elődöntőben Marozsán Fábiánt búcsúztatta, 2017 és 2018 után bizonyult a legjobbnak Münchenben.
Eredmény, döntő:
Zverev (német, 1.)-Shelton (amerikai, 2.) 6:2, 6:4

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy Kovács István vezeti majd a Bajnokok Ligája-döntőt.
A nagykárolyi születésű játékvezetőnek nem ez lesz az első döntős bevetése, ugyanis 2022-ben a Konferencia-liga, két évvel később pedig az Európa-liga döntőjét is ő vezette.
Az...
2025. MÁJUS 12.
[ 17:29 ]
A Szerb Szuperliga 35. fordulójában megérdemelt győzelmet aratott a topolyai csapat a belgrádi Partizan ellen.
Az első félidő nagy harcot hozott, gól azonban nem esett. A második játékrészben a TSC hátrányba került, Bibars Natcho révén az 59. percben a Partizan szerezte meg a vezetést. A TSC ezt követően még intezívebb...
2025. MÁJUS 12.
[ 7:35 ]
Vajdaság régóta a sportos tehetségek bölcsője és a regionális sportkultúra fellegvára. Sokszínű lakossága, gazdag kulturális öröksége és erős oktatási infrastruktúrája egyedülálló környezetet teremtett a sportfejlesztéshez. A futballtól és kosárlabdától az atlétikán át a birkózásig a régió következetesen...
2025. MÁJUS 9.
[ 18:57 ]

Nincs hozzászólás. Legyen az első!