Sport
Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen
Betűméret:             

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2–1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton, az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A vendégek gólját Kerkez Milos szerezte.

Közlekedési problémák miatt negyedórás késéssel kezdődött a találkozó, amelynek nyolcadik percében Hugo Ekitikét, a vendégek csatárát sérülés miatt le kellett cserélni. A Liverpool a kezdéstől mezőnyfölényben futballozott, ennek ellenére Danny Welbeck fejesgóljával a hazaiak szereztek vezetést.

Negyedóra múlva Kerkez Milos került a védők mögé, lecsapott a Lewis Dunk által hazafejelt labdára, és átemelte a kimozduló Bart Verbruggen kapus felett. A magyar válogatott bal oldali védő október után volt ismét eredményes a bajnokságban.

A folytatás már nem alakult ennyire jól a vendégeknek, mivel a Brighton Welbeck újabb találatával az 56. percben ismét előnybe került, és a hátralévő bő fél órában akár több góllal is legyőzhette volna ellenfelét.

Kerkez a hajrában megsérült, és a 76. percben cserével elhagyta a pályát, három perccel később pedig Szoboszlai Dominik sárga lapot kapott. A húszszoros angol bajnok sorozatban harmadik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen; összességében a szombati volt a tizedik veresége, ami legutóbb a 2015/2016-os idényben fordult elő. (MTI)

Tizenhárom versenyzővel vesz részt Szerbia a ma kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A kilenc nőből és négy férfiból álló küldöttség legnagyobb éremesélyesei Angelina Topić magasugrásban, Világos Adriana gerelyhajításban és Ivana Španović hármasugrásban, de Armin Sinančević súlylökésben,...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 10:01 ]
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól szombaton a Groupama Arénában rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen. A spanyol együttes Mario Rivas és Carlos Espi találatával kétgólos előnybe került, a magyar bajnok Kenan Kodro révén szépített. A madridiaknál Federico Valverde kivételével elsősorban...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 21:45 ]
Bronzérmet nyert a Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat szombaton a nyíltvízi úszók 4×1500 méteres váltóversenyében a párizsi Európa-bajnokságon. A német váltó győzött, az olasz csapat pedig a második helyen végzett. A verseny előtt a...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó