Sport
Olasz Nagydíj: Verstappen sima győzelmet aratott
Betűméret:             

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

A 27 éves holland pilóta idei harmadik, karrierje 66. futamgyőzelmét aratta.

A dobogó a két McLaren-versenyzővel lett teljes, a világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri "átadta" a második helyet a brit Lando Norrisnak, akinek így csökkent a hátránya csapattársával szemben.

A rajtot Norris kapta el a legjobban, Verstappen megpróbálta leszorítani, de ezáltal le kellett vágnia az első sikánt, ami miatt át kellett adnia a vezető pozíciót riválisának. A holland nem adta fel, a negyedik körben a célegyenesben simán hagyta le riválisát, és fokozatosan el is lépett tőle.

Az élmezőnyben ezt követően nyugalom alakult ki, nagyobb csatákat csak a hetedik hely környékétől láthattak a nézők.

Verstappen 16 körrel a vége előtt állt ki kerékcserére, amelyet követően Norris és Piastri mögé érkezett vissza a pályára. A McLaren boxában Norris csapata hibázott, így Piastri mögé tudott csak visszajönni a versenybe, azaz a világbajnoki pontversenyben még nagyobb hátrányba került volna csapattársával szemben. Az ausztrál fülére rászóltak, hogy engedje el Norrist, majd ezt követően szabad köztük a verseny, ő ezt meg is tette, támadásra azonban már nem volt lehetősége, írja az MTI.

Eközben Verstappen senkitől sem zavartatva, könnyedén húzta be a győzelmet.

A világbajnokság két hét múlva Bakuban folytatódik.

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban szerdán a párizsi Európa-bajnokságon. A szám olimpiai bajnoka a keddi előfutamból minden idők második legjobb eredményével, 1:52.30-as Európa-csúccsal jutott tovább. A Texas egyetemen, a legendás Bob Bowman irányításával készülő magyar klasszis a keddi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 22:06 ]
Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi kalapácsvetők fináléját, amelyben Szabados Ármin a nyolcadik lett. Halász idén imponáló kiegyensúlyozottsággal versenyezte végig a szabadtéri szezont, szinte minden...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 21:58 ]
A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. A francia fővárosban rendezett olimpián két éve hatodik helyezett magyar staféta 7:49.09 perces eredménnyel zárt, s nagy...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó