Đoković nyolcaddöntős Sanghajban
Betűméret:
Második mérkőzését is megnyerte és bejutott a nyolcaddöntőbe a Sanghajban zajló tenisztornán Novak Đoković, miután 4:6, 7:6, 6:3 arányban felülmúlta a német Yannick Hanfmannt.
Az egykori szerb világelső nem kezdett jól, hiszen már az első szett elején elveszítette adogatását, majd később a játszmát is. A második szettben már jobban teljesített, 7:5-ös eredménnyel nyert, majd a harmadik játszma már simán az övé lett, írja az RTV.
Đoković a nyolcaddöntőben a világranglista 41. helyén álló spanyol Jaume Munarral mérkőzik meg október 7-én.
A TSC nyerte a Szerb Szuperliga észak-bácskai rangadóját, újabb jelentős téve ezzel a bennmaradásért folytatott harcban. A szabadkaiak korán vezetéshez jutottak, a TSC azonban fordítani tudott és végül 4:1 arányban nyertek.
A Spartacus számára csak akkor maradt volna matematikai esély a bennmaradásra, ha nyerni tudnak. Az...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 8:35 ]
Február után márciusban is Szoboszlai Dominik lett a hónap legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-nál, összességében már ötödször ebben az idényben.
A klub honlapján megjelent közlemény szerint a magyar válogatott csapatkapitánya a szurkolói szavazatok csaknem kétharmadát szerezte meg,...
2026. ÁPRILIS 23.
[ 21:59 ]
A Laureus-díjat minden évben a megelőző év kiemelkedő sportolói, illetve sportcsapatai, sportszervezetei kapják. A díjat 1999-ben közösen alapította a DaimlerChrysler és a Richemont a Mercedes-Benz, az International Watch Company és a Vodafone támogatásával.
Egyéniben idén a teniszezők domináltak, a férfiaknál Carlos...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 12:49 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




