Sport
Őrizetbe vették az Európai Kézilabda-szövetség montenegrói alelnökét
Betűméret:             

Őrizetbe vették az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) montenegrói alelnökét, Predrag Boškovićot – adta hírül a Nemzeti Sport a montenegrói sajtó beszámolóira hivatkozva.


Az 53 éves sportvezetőt hétfőn a podgoricai repülőtéren tartóztatták fel, mert a hatóságok gyanúja szerint tagja volt annak a bűnözői csoportnak, amelyet Aleksandar Mijajlović szervezett. A vádak szerint a hálózat többek között választási befolyásolással, hivatali visszaéléssel és titkos adatok kiszivárogtatásával foglalkozott.
A montenegrói különleges ügyészség szerint Bošković korábbi védelmi miniszteri időszaka alatt is történt visszaélés. A gyanú szerint a minisztériumi dolgozók választójogát befolyásolta, és a 2020-as választások idején kenőpénzt is elfogadott.


Bošković az EHF egyik legrégebbi vezetője: 2016 óta alelnöke a szövetségnek, és idén szeptemberben választották újra harmadik mandátumára. Korábban, 2011 és 2016 között, a Montenegrói Kézilabda-szövetséget vezette. A Vijesti portálnak nyilatkozó bírósági szóvivő szerint a podgoricai Felsőbíróság nem rendelte el az alelnök letartóztatását. Szabadlábon védekezhet, de rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen. Bošković, aki a Demokratikus Szocialista Párt (DPS) elnökségi tagja és korábbi gazdasági, munkaügyi és védelmi miniszter volt, tagadja a vádakat, és kijelentette, hogy politikailag motivált támadásról van szó.

A világelső Jannik Sinner megvédte címét a férfi egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva, négy játszmában legyőzte a német Alexander Zverevet. Eredmény: férfi egyes, döntő: Jannik Sinner (olasz, 1.)-Alexander Zverev (német, 2.) 6:7 (7-9), 7:6 (7-2), 6:3, 6:4 A...
2026. JÚLIUS 12.
[ 22:18 ]
A statisztikai elemzéssel foglalkozó brit Opta cég szuperszámítógépe az elődöntők előtt is a francia futballválogatottat tartja az első számú favoritnak a világbajnokság megnyerésére. A magyar idő szerint vasárnap hajnalban zárult negyeddöntős szakaszt követően közzétett elemzés 33,81 százalékosra becsüli...
2026. JÚLIUS 12.
[ 15:14 ]
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vasárnap közölte, hogy szabályos volt az angol válogatott első gólja a Norvégia elleni mérkőzésen, a labdában lévő érzékelő ugyanis nem észlelt érintkezést a pálya fölött húzódó kameratartó kábellel. „Az angolok Norvégia ellen a 45+2. percben szerzett gólja előtt a...
2026. JÚLIUS 12.
[ 11:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó