Sport
Magyar-örmény: Lukács és Gruber góljával kétgólos győzelem
Betűméret:             

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük. A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban. (MTI)

A világelső Carlos Alcaraz és a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Đoković azonos csoportba került a férfi teniszezők vasárnap kezdődő ATP-világbajnokságának csütörtöki sorsolásán. A szerb klasszis részvétele ugyanakkor még kérdéses. A két korábbi világelső mellett az amerikai Taylor Fritz és az ausztrál Alex de...
2025. NOVEMBER 6.
[ 14:50 ]
Szerdán a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút Mezey Györgytől, a magyar labdarúgás kiemelkedő alakjától, a válogatott korábbi szövetségi kapitányától és mesteredzőtől. A ravatalnál Orbán Viktor miniszterelnök, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint több korábbi szövetségi kapitány –...
2025. NOVEMBER 5.
[ 21:47 ]
Darije Kalezić már nem a topolyai TSC vezetőedzője. Ezt hivatalosan tegnap jelentették be. A bosznia származású, de Svájcban született, 55 éves szakember vezetésével a TSC a jelek szerint nem teljesítette a kitűzött célokat. Tizennégy forduló után a tizenkettedik helyen áll a bajnokságban. A TSC Labdarúgó Klub tegnap...
2025. NOVEMBER 5.
[ 16:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó