A labdarúgó Bajnokok Ligája történetének leggólgazdagabb játéknapját hozta a keddi forduló: kilenc mérkőzésen összesen 43 találat született. A 4,8-as gólátlag ugyanakkor „csak” a második legmagasabb a sorozat történetében, mivel a Kairat Almati–Pafosz találkozó gól nélküli döntetlennel zárult. A rekordot továbbra is a napra pontosan tizenegy évvel ezelőtti játéknap tartja, amikor nyolc összecsapáson 40 gólt jegyeztek a csapatok.
A címvédő Paris Saint-Germain 7–2-re győzött a Bayer Leverkusen vendégeként, ezzel új csúcsot állított fel: a párizsi gárda már 39 gólnál jár a BL-ben az idei naptári évben. Az eddigi rekordot a Manchester United tartotta 2002-ből, 38 találattal. Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője szintén történelmet írt: 65. Bajnokok Ligája-mérkőzésén a 43. győzelmét aratta, így 66 százalékos győzelmi mutatójával megelőzte a legalább 50 meccset irányító edzők rangsorában honfitársát és korábbi csapattársát, Josep Guardiolát.
A Manchester City is győzelemmel zárta a Villarreal elleni idegenbeli mérkőzést, amelyen Erling Haaland ismét betalált – a norvég támadó immár sorozatban tizenkettedik tétmérkőzésén volt eredményes. Ezzel beállította Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb szériáját.
A keddi játéknap után a figyelem szerdára irányul, amikor a sorozatban négyszer is vereséget szenvedő Liverpool az Eintracht Frankfurt otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában.
Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása szerint éppen a legnehezebb időkben kell a leginkább összetartani a csapatnak. „Azt hiszem, az én karrieremben még sosem fordult elő, de a többiekében sem nagyon, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk. Most kell igazán összetartanunk, hiszen amikor sikeresek vagyunk, az könnyű – de a legfontosabb, hogy a nehéz időkben is együtt maradjunk” – idézte a klub honlapja a magyar csapatkapitányt.
Szoboszlai a csapat kijelölt játékosa volt a keddi hivatalos sajtótájékoztatón, ám a Liverpool repülőgépe technikai okok miatt többórás késéssel szállt fel, így lekésték az eseményt. A futballista elmondta, bízik abban, hogy kemény munkával és elszántsággal ismét szerencsésebbek lesznek: „Azok a helyzetek, amelyek eddig a kapufáról kifelé pattantak, most talán befelé fognak.”
Hozzátette, hogy a csapat az előző szezonban többször is megmutatta erejét, és ennek köszönhetően hódította el a bajnoki címet a Premier League-ben – most Frankfurtban is hasonló mentalitásra lesz szükség.
A német ellenfélről szólva Szoboszlai kiemelte, jól ismeri az Eintrachtot és edzőjét, Dino Topmöllert, aki korábbi klubjánál, a Leipzignél volt segédedző. „Voltak ellenük jó és kevésbé jó meccseink is, erős csapat, hihetetlen szurkolótáborral” – fogalmazott.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




