Sport
Kós Hubert világcsúcsot úszott 200 méter háton
Betűméret:             

Kós Hubert világcsúccsal nyert 200 méteres hátúszásban a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján.

A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces eredménnyel diadalmaskodott, ezzel több mint fél másodperccel megjavította az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját.

Kós a legutóbbi vk-állomáson azt nyilatkozta, lehet hogy most „meg lehet kóstolni” a világrekordot, a táv első felében nem feltétlenül lehetett erre számítani, száz méter után ugyanis nagyjából három tizeddel volt messzebb Larkin 2015-ös idejétől. A második százon aztán gyakorlatilag állva hagyta a világcsúcsot jelző képzeletbeli vonalat is, és óriási idővel diadalmaskodott.

A szám világbajnoka, nagymedencés olimpiai bajnoka karrierje első felnőtt világcsúcsát jegyezte.

Kós – aki mindhárom vk- állomáson megnyerte ezt a számot, azaz begyűjtötte a tripla koronát – a második aktív magyar világcsúcstartó, jelenleg Milák Kristóf 200 méter pillangós ideje minden idők legjobbja még.

Kós a nap zárószámában 100 méter vegyesen is érdekelt volt a döntőben, itt a legutóbbi állomáson, egy héttel ezelőtt felállított 50.99-es országos csúcsát adta át a múltnak, 50.56-tal másodikként csapott célba.

Férfi 100 méter pillangón is világcsúcs született, a hazai közönség előtt szereplő Josh Liendo 47.68 másodperccel győzött, megdöntve ezzel a svájci Noé Pontinak a tavaly a Duna Arénában felállított 47.71-es rekordját. (MTI)

A labdarúgó Bajnokok Ligája történetének leggólgazdagabb játéknapját hozta a keddi forduló: kilenc mérkőzésen összesen 43 találat született. A 4,8-as gólátlag ugyanakkor „csak” a második legmagasabb a sorozat történetében, mivel a Kairat Almati–Pafosz találkozó gól nélküli döntetlennel zárult. A rekordot...
2025. OKTÓBER 22.
[ 9:03 ]
Dejan Stankovićot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét hétfőn este menesztették. Az orosz Sport Expressz szerint a Szpartak Moszkva már korábban eldöntötte, hogy meneszti Dejan Stankovićot, és most már csak az a kérdés,...
2025. OKTÓBER 20.
[ 22:53 ]
A Szerb Szuperliga 12. fordulójában játszott mérkőzésen a belgrádiak az első félidő végén megszerezték a vezetést a TSC Arénában. A bolgár idegenlégiós, Karabelyov talált be a házigazda kapujába, ez lett a végeredmény. Hatalmas érdeklődés övezte a mérkőzést, melyen minimális vendéggyőzelem született. Az első...
2025. OKTÓBER 18.
[ 21:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó