Sport
ATP-világbajnokság: Alcaraz és Novak Đoković egy csoportban
Betűméret:             

A világelső Carlos Alcaraz és a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Đoković azonos csoportba került a férfi teniszezők vasárnap kezdődő ATP-világbajnokságának csütörtöki sorsolásán. A szerb klasszis részvétele ugyanakkor még kérdéses.

A két korábbi világelső mellett az amerikai Taylor Fritz és az ausztrál Alex de Minaur alkotja a Jimmy Connors-csoportot – közölte az ATP hivatalos honlapja.

A címvédő, hazai közönség előtt szereplő olasz Jannik Sinner a Björn Borg-csoportban kapott helyet, ahol ellenfelei a német Alexander Zverev, az amerikai Ben Shelton, valamint a kanadai Felix Auger-Aliassime vagy az olasz Lorenzo Musetti lesznek. Az utolsó kvalifikációs hely sorsa még nem dőlt el: Auger-Aliassime jelenleg nyolcadik a ranglistán, de Musetti megelőzheti, ha ezen a héten megnyeri az athéni tornát.

Novak Đoković rekordot jelentő hét alkalommal hódította el a szezonzáró tornát, és most 18. alkalommal vehet részt rajta – ha úgy dönt, hogy elindul. A szerb játékos Athénban szerepel, és elmondása szerint a torinói indulásról csak ottani szereplése után határoz.

A 15,5 millió dollár összdíjazású világbajnokság vasárnap rajtol a csoportmérkőzésekkel. A négyesekből az első két helyezett jut az elődöntőbe, a finálét pedig jövő vasárnap rendezik Torinóban.

A világelső Jannik Sinner megvédte címét a férfi egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva, négy játszmában legyőzte a német Alexander Zverevet. Eredmény: férfi egyes, döntő: Jannik Sinner (olasz, 1.)-Alexander Zverev (német, 2.) 6:7 (7-9), 7:6 (7-2), 6:3, 6:4 A...
2026. JÚLIUS 12.
[ 22:18 ]
A statisztikai elemzéssel foglalkozó brit Opta cég szuperszámítógépe az elődöntők előtt is a francia futballválogatottat tartja az első számú favoritnak a világbajnokság megnyerésére. A magyar idő szerint vasárnap hajnalban zárult negyeddöntős szakaszt követően közzétett elemzés 33,81 százalékosra becsüli...
2026. JÚLIUS 12.
[ 15:14 ]
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vasárnap közölte, hogy szabályos volt az angol válogatott első gólja a Norvégia elleni mérkőzésen, a labdában lévő érzékelő ugyanis nem észlelt érintkezést a pálya fölött húzódó kameratartó kábellel. „Az angolok Norvégia ellen a 45+2. percben szerzett gólja előtt a...
2026. JÚLIUS 12.
[ 11:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó