Sport
Đoković öt szettben legyőzte Sinnert: Alcarazzal játszik a döntőben
Betűméret:             

Szerbia legjobb teniszezője, Novak Đoković 3:2-re győzte le az olasz Jannik Sinnert az Australian Open elődöntőjében, szettenként 3:6, 6:3, 4:6, 6:4, 6:4 arányban.

Egy melbourne-i újságíró esetlen kérdésére a továbbjutás után azt mondta: nem érzi úgy, hogy az új korszak teniszcillagait üldözné – inkább nekik kell még futniuk utána. Nem érték utol. Még csak közel sem járnak hozzá. Novak Đoković 39 évesen is dacol az új teniszrenddel.

Az elmúlt három Grand Slam-döntőnek ugyanazok voltak a főszereplői, de az újabb „Sinkaraz” epizód most elmarad – legalábbis idén januárban. Visszatért Melbourne királya, a tízszeres bajnok, aki vasárnap az Australian Open történetének 11. döntőjét játssza majd. Eddig egyet sem veszített el, írja az RTS.

A 2024-es wimbledoni torna óta elkerülték Đokovićot a Grand Slam-finálék: tavaly mind a négy tornán az elődöntőben búcsúzott, most azonban nagy lendülettel tért vissza, hatalmas motivációval és világos céllal – hogy felülmúlja önmagát, megszerezze jubileumi 25. Grand Slam-címét, és a sportág történetének legidősebb bajnoka legyen.

Ahhoz, hogy újabb fejezetet írjon a tenisz történetében, Đokovićnak Carlos Alcarazzal, a világelsővel kell majd megmérkőznie, de már most bebizonyította, hogy még mindig ő az, akitől tartani kell. Kedvenc pályáján olyasmit vitt véghez, ami a 2023-as ATP-világbajnokság döntője óta nem sikerült neki: legyőzte Jannik Sinnert, azt az ellenfelet, akitől az előző öt találkozójukon összesen csak egy szettet tudott elvenni.

Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót. A lerövidített szombati királyetap után...
2026. MÁJUS 17.
[ 18:48 ]
A TSC alulmaradt a Radnički ellen, így a topolyai gárdának az utolsó fordulóban kell kiharcolnia a bennmaradást. Nagy küzdelmet hozott a Labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása Topolyán. A TSC bebiztosíthatta volna magának a bennmaradást győzelem esetén. Jól is kezdtek a topolyaiak. A mezőnyfölény sok helyzetet hozott,...
2026. MÁJUS 17.
[ 8:53 ]
Az ETO FC Győr nyerte a labdarúgó Fizz Liga 2025/2026-os idényét, miután az utolsó fordulóban 1:0-ra győzött a Kisvárda FC otthonában. A győriek 13 év után szerezték meg ismét a bajnoki címet. Borbély Balázs vezetőedző együttese már a kilencedik percben megszerezte a vezetést: Schön remek beadása után Benbuali...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó