Sport
A Zvezda nyert, a Fradi kikapott az Európa-liga rájátszásában
Betűméret:             

Fontos idegenbeli győzelmet aratott a Crvena zvezda az Európa-liga rájátszásában: a belgrádi együttes 1–0-ra nyert a Lille OSC otthonában, és ezzel kedvező helyzetből készülhet a hazai visszavágóra.

A szerb bajnok végig szervezetten és magabiztosan futballozott, akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna. A találkozó egyetlen gólját az első félidő hosszabbításában Tebo Uchena szerezte, egy szöglet utáni kavarodást kihasználva.

Nem alakult ilyen kedvezően az este a Ferencváros számára, amely 2–1-es vereséget szenvedett Razgradban a PFC Ludogorets Razgrad ellen. A hazaiak a 24. percben Duah révén szerezték meg a vezetést, ám a magyar bajnok gyorsan válaszolt: Abu Fani indítása után Dele tört be a tizenhatoson belülre, és közelről a kapus lábai között egyenlített.

A második félidőben azonban ismét a bolgár csapat került előnybe. A csereként beállt Marcus passzát Son értékesítette: egy csel után 18 méterről, ballal a jobb felső sarokba lőtt, beállítva a 2–1-es végeredményt.

A párharcok egy hét múlva folytatódnak: Belgrádban és Budapesten dől el, mely csapat jut be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.

A társházigazda mexikói válogatott 2-0-ra legyőzte az ecuadori csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mexikóvárosi mérkőzésén. A közép-amerikai együttes negyven év után nyert ismét meccset a kieséses szakaszban, akkor szintén hazai pályán sikerült ez a bravúr. A dél-amerikai...
2026. JÚLIUS 1.
[ 9:55 ]
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén. A nyolc éve világbajnok, legutóbb pedig ezüstérmes együttes újabb sikerével a negyedik meccsét is megnyerte a vb-n, ráadásul eddig minden találkozóján legalább...
2026. JÚLIUS 1.
[ 9:50 ]
A norvég válogatott 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot kedden a labdarúgó-világbajnokságon Dallasban, és a mezőny első európai csapataként jutott a 16 közé. Antonio Nusa szerzett vezetést a norvégoknak az első játékrészben, de Amad Diallo a 74. percben egyenlített. A továbbjutást Erling Haaland döntötte el a 86....
2026. JÚNIUS 30.
[ 21:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó