Sport
Elhunyt Fazekas László 92-szeres válogatott labdarúgó
Betűméret:             

Hosszan tartó súlyos betegséget követően 78 éves korában elhunyt Fazekas László, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csatára.

A hír a Royal Antwerp hivatalos közösségi oldalán jelent meg, az egykori olimpiai bajnok ugyanis 1980 és 1984 között a belga klub labdarúgója, 1995-ben és 1996-ban pedig az edzője volt.

A Kapa becenévvel illetett támadó Magyarországon kizárólag az Újpesti Dózsában futballozott, kilencszer nyert bajnoki címet a lila-fehérekkel, egyszer Magyar Népköztársasági Kupát, valamint háromszor elhódította a gólkirályi címet is, sőt 1980-ban a 36 góljával európai ezüstcipős volt, csak a Lierse belga csatára, Erwin Vandenbergh volt nála többször (39) eredményes abban az idényben.

Csaknem 33 éves volt, amikor az Antwerpenhez szerződött, de négy idény után is maradt Belgiumban, és a St. Truidenhez igazolt.

A válogatottban 92-szer lépett pályára, ezzel az örökrangsor hatodik helyén áll, játszott az 1972-es Európa-bajnokságon, valamint az 1978-as és 1982-es világbajnokságon, a nemzeti csapatban összesen 24 gólt szerzett. Ötkarikás aranyérmet 1968-ban, Mexikóvárosban nyert, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig 1970-ben az év játékosának választotta.

Pályafutását követően Belgiumban, később Spanyolországban telepedett le, 1985-től 1996-ig különböző belga kluboknál dolgozott edzőként, az Eendracht Aalsttal és az Antwerppel az élvonalban is. Magyarországon csak egyszer vállalt munkát, a kilencvenes évek közepén Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt segítette a válogatottnál.

Fazekas László évek óta küzdött a gyógyíthatatlan ALS, vagyis izomsorvadásos betegséggel. (MTI)

Tizenhárom versenyzővel vesz részt Szerbia a ma kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A kilenc nőből és négy férfiból álló küldöttség legnagyobb éremesélyesei Angelina Topić magasugrásban, Világos Adriana gerelyhajításban és Ivana Španović hármasugrásban, de Armin Sinančević súlylökésben,...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 10:01 ]
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól szombaton a Groupama Arénában rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen. A spanyol együttes Mario Rivas és Carlos Espi találatával kétgólos előnybe került, a magyar bajnok Kenan Kodro révén szépített. A madridiaknál Federico Valverde kivételével elsősorban...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 21:45 ]
Bronzérmet nyert a Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat szombaton a nyíltvízi úszók 4×1500 méteres váltóversenyében a párizsi Európa-bajnokságon. A német váltó győzött, az olasz csapat pedig a második helyen végzett. A verseny előtt a...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó